József Dániel Farkas

Farkas József Dániel

a Bridge Budapest ösztöndíjasa, Be-novative, Budapest, 2016

Farkas József Dániel

a Bridge Budapest ösztöndíjasa, Be-novative, Budapest, 2016

Az én kalandom – Azaz mi minden vezetett el engem a Bridge Budapesthez és a Be-novativehez? :)

Hogy részt vettem a Bridge Budapest Fellowship programjában, illetve, hogy a Be-novative-et választottam, sok előzmény és döntés sorozat eredménye. Szerintem a nagy része azoknak, akik érdeklődnek a Bridge Budapest és a startupok, vállalkozások iránt, tud majd azonosulni dilemmáimmal, de ha nem, legalább kaptok egy képet, hogy többek közt milyen élettapasztalattal rendelkező emberek is jelentkeznek erre a programra.

Multitól startuphoz – folyamat végrehajtás vs. folyamat kialakítás

Az előző posztom témakörét folytatva, akárcsak a kollégák számában, a feladatok és folyamatok típusaiban is eltér egy kis cég egy nagy cégtől. Egyetemi tanulmányaim alatt dolgoztam több mint fél-fél évet egy európai nagyságú és egy globális vállalatnál, így, személyes tapasztalatomból merítve a teljesség igénye nélkül hasonlítanám össze a feladatok és folyamatok típusait egy multinál és egy startupnál.

Multitól Startuphoz – Nagy Csapat vs. Kis Csapat

Nem mondanám, hogy olyan nagy multis karrierrel rendelkezem, de egyetemi tanulmányaim alatt dolgoztam több mint fél-fél évet egy európai nagyságú cégnél itthon és egy globális cégnél külföldön. This was here in Hungary, and also more than six months at a global company, but that was abroad.