Az utolsó hét elején már éreztem, hogy kifutok az időből és nem fogok tudni minden tervezett projektben részt venni, amit nagyon sajnáltam mivel minden új projekt egy teljesen új csapatot és izgalmas problémát jelentett.
A második héten új feladatba kezdtem a bostoni LogMeIn irodában: a BoldChat nevű termékéhez készítettem használhatósági teszteket, az alanyokat pedig az épületben vadásztam le. Ez jó alkalom volt arra, hogy még több emberrel dolgozzak együtt és minden emeleten körbe nézzek.
Az első napjaimat Bostonban még a kapkodás jellemezte azonban a hét második felére már sikerült felvenni a LogMeIn iroda ritmusát.
Még a San Francisco-i reptéren voltam amikor Eric barátomba botlottam aki velem együtt utazott az ország egyik legöregebb városába, Bostonba, így a repülő út csak egy pillanatnak tűnt.
Boston előtt egy rövid kapcsolat építő utat terveztem San Franciscóba. Az utazásom előtti napot azonban a teljes fejetlenség jellemezte, nem szoktam ennyire szétesni…
A LogMeIn főhadiszállása Bostonban van, de további irodák vannak Londonban, Bangalore-ban, Sydney-ben, Budapesten és Szegeden is…
Reggeli edzés után, kicsit félszegen, nem tudva pontosan, mire számíthatok, beléptem a LogMeIn Andrássy út elején található impozáns épületébe.
Nem hittem volna, hogy sikerülni fog. Még Braziliában voltam, amikor indultam a Bridge Budapest pályázaton, de már itthon, amikor megérkezett az email, amiben az állt: “Gratulálunk! A LogMeIn téged választott!”
© 2020 Bridge Budapest Egyesület.
Minden jog fenntartva!