Azt mondják, Amerikában minden olyan nagyon hatalmas. A terek, az utcák, az autók, a dudaszók, a járdák és még a lehetőségek is… És azt is mondják, hogy San Francisco a legeurópaibb város.
Pedig nem is olyan, mint egy város. San Franciscót mintha színes mozgó és mozdulatlan világokból ragasztották volna ki a térképen. Minden körzetnek arca van és története. Emiatt aztán mindenki kicsit úgy érzi, hogy megtalálja a helyét benne.
Én is olyan szeretnék lenni, mint ez a város: nyitott és sokszínű.
Egyelőre doktorandusz vagyok, ami kívülről kicsit úgy tűnik, mintha egy váróteremben ülnék valahol a tanulók és a felnőttek között. Szerencsére, belülről egyáltalán nem ilyen statikus a helyzet. A kutatásom fő célja, hogy fogyatékkal élő gyerekeknek készítsek ember-gép interfészek segítségével olyan alkalmazásokat, amik segítik a mindennapjaikat szebbé tenni. Ezzel kelek és ezzel alszom el, azonban a valóságban egy kutatás önmagában nem létezik, hiszen rengeteg vonzata és rétege van, és egy egész környezetet kell ahhoz köré teremteni, hogy működőképes és sikeres lehessen. Én azért jelentkeztem erre az ösztöndíjra, hogy elkezdjem megtanulni megteremteni ezt a környezetet, illetve hogy hogyan lehet egy projektet elvinni A pontból B pontba, és hogy megismerjem, különböző területek hogyan tudnak hatékonyan együtt dolgozni.
A három cég közül, csak a Prezihez jelentkeztem két dolog miatt. Az egyik, hogy nagyon fontosnak tartom a kreatív gondolkodást, és amikor a prezit használom, kreatívabb vagyok, a másik pedig, hogy a munkakörnyezetet is szimpatikusnak találtam. Nőként mérnöki pályán nekem mindig hatalmas plusz pont, ha egy munkahelyen ennyire előítéletmentesek.
