Minden történetnek kell, hogy legyen egy főszereplője. A klasszikusokat ismerjük: a hős, a világjáró, a legkisebb, de mégis győztes, a tragikus véget érő, vagy a mindent átvészelő hollywood-i típus. Van azonban egy történet, amelyik ezeknél életszerűbb, mégis különösen fontos számomra: ebbe csöppentem bele néhány hónappal ezelőtt, most pedig a világ másik feléről szeretném Veletek megosztani azokat a gondolatokat, amelyek számotokra is érdekesek, hasznosak, akár motiválóak lehetnek.
Ungvári Péter vagyok, vegyészmérnöknek tanulok a Műegyetemen, és idén októberben a Prezi san francisco-i irodájában dolgozom marketing gyakornokként a Bridge Budapest ösztöndíj-programjának köszönhetően. A világ másik felén három testvér, két szülő, barátnőm és számos barátom segített az előző hónapokban, hogy megvalósuljon az álmom. A pályázati projektjeim mottója is ehhez kapcsolódik: “I dream. I do.” A marketing és design területen hibrid hajtással közlekedtem a pályázati folyamat során, igyekeztem mindkét területen a másik oldalt is felhasználni, és egy júniusi reggelen, Fizikai Kémia vizsgára készülődve, hajnali 5 órakor kaptam az e-mailt: “Gratulálok, a Prezi téged választott marketing területen, és szeretettel fogad San Franciscóban.” A korai időpont ellenére fellármáztam a házat (ezúton is elnézést az érintettektől), érthető lelkesedéssel 🙂 (Örömömet az sem szeghette, hogy aznap nem jutottam túl a vizsga beugróján egy felső index elhagyásával.)
Számos találkozás, beszélgetés, vízummal kapcsolatos ügyintézés után szeptember 28-án életemben először repülőre szálltam, hogy 17 órányi repülés után először tegyem lábam az USA földjére. Ezerszer átböngésztem minden, a városról szóló érdekesebb weboldalt, halmokban álltak a megnézendő látványosságok a fejemben, de amikor megérkeztem, a valóság fejbevágott. A felhőkarcolók, óceánpart, pálmafák (nem Miami, de így is van belőlük jónéhány), és sok egyéb apróság, amik megkülönböztetik az itteni társadalmat attól, amiben eddig 19 évet eltöltöttem.
A reptéren Faix Csabáék vártak, akik a TV2 részéről kinn forgattak immáron több mint egy hete a LogMeIn és a Ustream után a Prezinél, így a kellemest a hasznossal összekötve elhoztak a szállásig, cserébe össze kellett szednem magam, és tízezer kilométer után összefüggő mondatokban válaszolni a kérdéseikre (aki látta, döntse el, hogy sikerült-e). Megérkezve lehuppantam az ágyra, és csak annyit mondtam félhangosan: “Megérkeztem.” Ennyi várakozás, feladatmegoldás után megvalósult, amiről áprilisban még csak álmodtam.
