Gyorsan eltelt az első hét, és rengeteg minden történt, de kezdjük az elejéről. Szombaton este amikor megérkeztünk a 16 órás repülő út után a zéró alvás és az időeltolódás hatására olyan volt, mintha álmodnék. Nehezen tudtam felfogni, hogy tényleg itt vagyok a világ másik végén San Francisco-ban, hogy tényleg összejött a dolog. A fáradtság ellenére már aznap este nekivágtunk felfedezni a várost, és szembesültünk San Francisco híres dimbes-dombos utcáival, az üzleti negyed hatalmas felhőkarcolóival valamint a kínai negyed nyüzsgésével.
Másnap a jetleg ellenére sikerült már hajnalban felkelni, így nekiindulhattunk újra meghódítani a várost. A korai órákban az üzleti negyed kihalt utcáin úgy éreztük magunkat, mintha egy poszt apokaliptikus film főszereplői lennénk, ahol mi vagyunk az utolsó túlélők, persze miután felkelt a nap és kiértünk a kikötő negyedbe, már beindult az élet a városban. Ekkor még koncepció nélkül bolyongtunk és fényképeztünk mindent amivel találkoztunk. A parton találkoztunk futókkal, biciklisekkel, longboardosokkal, valamint elszánt úszókkal, akik neoprém ruhában úsztak a jéghideg vízben. A parkokban amerikai családok gyűltek össze, hogy megosszák egymással a heti élményeiket miközben saját készítésű süteményeiket majszolták.
A sok turistáskodás után hétfőn elkezdődött a munka. Befelé a buszon megtapasztalhattuk, hogy nem is olyan rossz az otthoni BKV, tekintve hogy itt is tömve vannak a buszok, nagyon ritkán járnak, valamint a helyi sofőrök egyedi vezetési stílusa (padlógáz – satufék kombinációja) is eléggé megrázó élmény tud lenni. A munkahelyre beérve egy hangulatosan kialakított openoffice fogadott minket, amelyből ötletesen berendezett kisebb tárgyalók nyíltak. Minden tárgyalót egy adott ország stílusában rendeztek be, így például a magyar tárgyalóban Fehér Gyula portréja díszíti a falat, amelyen korhű huszár dolmányban és mentében pózol. A tárgyalók felfedezése után mentorunk Andris bemutatott a ustream-es kollégáknak, majd belevetettük magunkat a munka rejtelmeibe. Megismerkedtünk a céges rendszerekkel, valamint kaptunk fejlesztési feladatokat, melyekkel gyorsan eltelt a nap.
Az ezt követő napok főként a munka jegyében teltek, melyet csak a kora délutánonkénti helyi ebédelő helyek felfedezése szakított félbe. Andrisnak hála – aki nemcsak szakmai tanácsokkal látott el minket, hanem helyi éttermekből és látványosságokból is gyorstalpalót adott nekünk – sikerült nagyon jó helyeken ennünk. Minden itteni evős hely nagy hangsúlyt fektet arra, hogy kihangsúlyozza egyediségét, nemzeti identitását, ezen kívül a jobb helyeken általában kisebb választékkal találkozhatunk, ugyanakkor az ételek sokkal jobban átgondoltabbak és finomabbak. Az amerikai konyha persze önmagában eléggé sablonos lenne, de hála a mexikói, kínai, indiai és egyéb bevándorlóknak sikerül vegyíteni az egyes kultúrák jellegzetes ízeit, aminek köszönhetően végeredményben nagyon jókat lehet enni. Ettől függetlenül én még mindig az otthoni ízekre szavaznék, de legalább megdőlt az a sztereotípiám, miszerint az amerikai gasztrokultúra egyenlő lenne a nálunk is jelen lévő gyorséttermi láncokban kapható junk food-dal.
