József Dániel Farkas

Farkas József Dániel

a Bridge Budapest ösztöndíjasa, Be-novative, Budapest, 2016

Huszonhárman vagyunk, egyikünk Hawaii-ról dolgozik, másvalaki pedig a Fülöp-szigetekről…

Igen, ez az első napi beszélgetés a Be-novative-nál a vezérigazgatóval. A lista egyébként folytatódik… Berlin, Rotterdam és természetesen Budapest és San Francisco. Mindezt hallgatva folyamatosan felteszem magamnak a kérdést: „Várj egy kicsit, szóval hogyan is működik?”

Úgy értem, én nem egy régimódi munkamódszerű valakinek tartom magam, de ez nekem újnak tűnik, én az ilyen dolgokról eddig csak álmodni mertem. Utána viszont, amikor az egyik csapatépítőn Misivel beszélgettem – aki az egyik fejlesztő és történetesen a Waikiki Beach az otthona –, részletesebben is megismerhettem a távoli munkavégzést. Kíváncsiságomat látva egy könyvet is ajánlott nekem: Remote.

A technológiai fejlődés napjainkra jelentősen megváltoztatta a közös munkavégzést, ezt a változást bizonyos mértékben én magam is megtapasztaltam már, de ami a távoli munkavégzést illeti – annak ellenére, hogy azt terveztem, hogy a jövőben ilyesmit fogok csinálni –, el sem tudtam képzelni, hogy ilyen hamar találkozom ezzel a gyakorlattal.

Az előnyöket nem gondolom, hogy nagyon hangsúlyoznom kell, eléggé világos előnyei vannak annak, ha onnan dolgozhatsz, ahonnan csak szeretnél:

Úgy értem, hogy a Fülöp-szigetek, Hawaii vagy San Francisco biztosan nem a legközelebbi helyek Magyarországhoz. De igen, mint úgy általában minden másnak, ennek is vannak hátrányai. Hadd engedjek egy kis betekintést mindebbe.

Én gyakorlatilag a marketingcsapattal dolgozom, a marketingigazgatónk San Franciscóban él, ahol ugyebár 9 óra az időeltolódás. Vagyis amikor mi éppen a munkaidő végéhez közeledünk, és azt tervezgetjük, hogy este melyik kocsmába ülünk be a barátokkal, ő éppen a reggeli kávéját iszogatja. Konkrétabban, a heti marketingmeeting 17:00-kor kezdődik, ami a san franciscói 08:00 órának felel meg. Őszintén szólva, ez nem egy akkora nagy dolog, csupán mutatni szerettem volna néhány gyakorlati példát. Úgy értem, el tudom képzelni, hogyan dolgozunk majd együtt a Marson élő munkatársainkkal, amikor Elon végre rájön, miként is működhet ez a valóságban:

A távoli munkavégzés természetszerűleg meghatározza és komolyan próbára teszi a vállalati kultúra egyes központi elemeit, például a kölcsönös bizalmat. Feladatkezelő és projektmenedzsment szoftvereket használunk, naponta tartunk standup meetingeket és hetente komolyabb megbeszéléseket, amelyeken persze mindenkinek részt kell vennie, akár személyesen, akár online – hogy mindenki képben lehessen és tudja a feladatait.

Meg kell azonban lennie a kölcsönös bizalomnak, ha nem láthatjuk állandóan, hogy a csapattagok előttünk dolgoznak. Egyszerűen bízni kell abban, hogy valahol a nagyvilágban teszik a dolgukat. Egyébként, ez tényleg így is van? Úgy értem, megteheted, hogy semmit sem téve ücsörögsz az irodában a főnököd előtt. Azt hiszem, ezt mindnyájan ismerjük. Nem hiszem, hogy kölcsönös bizalom nélkül valaha is nagyszerű vállalati kultúrát lehet építeni, mindegy, hogy a kollégák a világban szétszórva vagy egyetlen épületben dolgoznak. Miért kell akkor a többségnek 5 napon keresztül, reggel 9-től délután 5-ig az iroda börtönében ülnie úgy, hogy évente csak egy hónapban dönthetik el, hová is szeretnének menni? Hát, erre nem tudom a választ. Régi korok maradványa? Egy valami biztos, a világ változik. És én szeretem ezt a változást.