Ramóna Tanay

Tanay Ramóna

a Bridge Budapest ösztöndíjasa, PublishDrive, Budapest, 2016
Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

London Book Fair 2017 a PublishDrive-val

Mint a legtöbb iparágban, úgy a könyviparban is vannak nagy események, ahol az egész szakma felvonul. Az egyik ilyen a londoni könyvvásár (London Book Fair), ahova ebben az évben én is eljutottam a PublishDrive által. A 3 napos kiállításon több mint 25 000 látogató vesz részt minden évben, idén több mint 60 ország 1500 kiállítóval jelent meg. A PublishDrive-val 5-en mi látogatóként érkeztünk.

A készülődés azonban egy ilyen nagy volumenű eseményre már jóval hetekkel előtte elkezdődik. Számunkra az volt a cél, hogy minél több kiadóval és partnerrel sikerüljön meeting-et leszervezni, ehhez több száz nemzetközi kiadót kellett megkeresni, akik szintén részt vesznek a kiállításon. Email marketing kampányokon és Linkedin megkereséseken keresztül kellett megismertetni velük a szolgáltatást legalább annyira, hogy érdekes legyen számukra leülni beszélgetni. Egy ilyen meeting általában fél órát vesz igénybe, amikor is a két fél bemutatja a terméket/szolgáltatást majd a jövőbeli közös együttműködés reményében elválva névjegykártyát cserélnek és megállapodnak a következő lépésben.

A mi esetünkben ezeknek a meeting-eknek 4 fajtája valósult meg: vannak a kiadói meeting-ek, ahol a lényeg, hogy meggyőzzük a kiadót arról, hogy hozza hozzánk az ekönyveit, rajtunk keresztül értékesítse. Ezek a tipikus sales meetingek, ahol gyakorlatilag eladod a terméked. Vannak a partneri meeting-ek amikor a már meglévő értékesítőink mint pl. az iBooks vagy az OverDrive ülnek le velünk és a minél gördülékenyebb további közös együttműködés reményében találkozunk illetve ha valami nehézség adódott korábban, akkor a személyes találkozó tökéletes terepe ennek az elsimításához.

Sikerült összehozni egy PR szempontjából fontos meetinget is egy író/blogger/influencer személlyel, akivel remélhetőleg egy vendég blogposzton fogunk együtt dolgozni. És végül vannak a startup életében rendkívül fontos befektetői meeting-ek. Ezeknél az a lényeg, hogy meggyőzzük a befektetőt arról, hogy miért érdemes a PublishDrive-ba fektetni.

Fontos megjegyezni, hogy egy kiállításon konkrét szerződéskötés általában nem történik, amire azonban törekedni kell, hogy a következő lépést rögzítsük és már otthonról dolgozva el tudjuk kezdeni a közös munkát. Van olyan eset, hogy ez gördülékenyen pár hét alatt lezajlik, de van aki végül eláll a közös együttműködéstől.

A kiállítás 3 napja alatt számos meeting-en vettem részt, de arra is volt idő, hogy körbenézzünk és személyesen is odamenjünk kiadókhoz, névjegykártyákat gyűjtsünk be. Emellett pedig rendkívül színes program állt a látogatók rendelkezésére. Különféle témákban panel beszélgetéseken lehetett részt venni, ahol a könyvszakma legismertebb arcai is megjelentek. Egyéni szerzők, kiadók, bloggerek, értékesítők mind-mind azért jöttek, hogy kapcsolatot építsenek és üzletet kössenek. Én azt gondolom, hogy a PublishDrive számára a London Book Fair 2017 mindenképpen hasznos volt és remélem sikeres is, de azt megmondani, hogy mennyire lesz sikeres majd a következő hetek munkája dönti el.

Oldalunk sütiket használ, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletek

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezárás