Fruzsina Mezei

Mezei Fruzsina

a Bridge Budapest ösztöndíjasa, Synetiq, Budapest, 2017
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin

#lifeatsynetiq

II.  #lifeatsynetiq 

Novemberben és decemberben nagyon izgalmas időket éltünk a Synetiq-nél! A cégekre jellemző év végi őrület a Synetiq-ben is eluralkodott. Miközben a nagyobb cégek az évnek ebben a szakaszában már inkább a pénzügyi év lezárásával és a következő évre való felkészüléssel vannak elfoglalva, a mi kis (khm… közepes méretű) startupunk még mindig a jelenben élt, és a még folyó év eredményességére összpontosított. Rendezvényeket tartottunk, rendezvényekre mentünk, kampányoltunk, ügyfélkapcsolatainkat gondoztuk, irodát költöztettünk, elnyertünk mindenféle díjakat és a Google Launchpad Accelerator Programot (!), de ami a legfontosabb… teljesen elöntött bennünket a karácsonyi hangulat!

Ezeknek a hónapoknak az egyik fénypontja az ügyfeleinknek tartott üzleti reggeli – más néven laborbejárás – volt, amikor is ügyfélszolgálati vezetőnk, Csenge bevezette potenciális ügyeleinket a reklámok által kiváltott érzelmi reakciók mérési módszereibe. Arra jutottunk, hogy ezt az informális rendezvényt reggelivel és kötetlen csevegéssel tesszük még érdekesebbé, és lám mekkora sikere lett! Ki tudna ellenállni az ízletes reggeli falatoknak és kávénak, ha mellé még innovatív piackutatási módszertant is tanulmányozhat? Rengeteg szervezési munkát öltünk bele ebbe a viszonylag rövid, kétórás rendezvénybe. Az én elsődleges feladatom a marketinganyag és a vendégeknek adandó karácsonyi ajándék kigondolása volt. Hosszas gondolkodás után – elvetve a legutóbb ajándékként adott vicces gumifigurákat – előálltam néhány ötlettel, amelyek közül végül erre a szépségre esett a választásunk: 

Mondanom sem kell, a rendezvény hatalmas siker volt. Tervezzük, hogy a jövőben majd több ilyet tartunk. Ügyfélkörünk szélesítéséhez legelőször is meg kell mutatnunk, mi is az a neuromarketing, és mivel is foglalkozunk mi pontosan. Az ilyen események pedig kiváló lehetőséget jelentenek erre. Cserébe mi is alaposabban megismerhetjük, hogyan is tekintenek ügyfeleink a neuromarketingre, milyen aggályaik vannak és mit tartanak izgalmasnak. 

../../../Downloads/IMG_0580.JPG

A legelső laborbejárás és a reggelivel egybekötött ügyféltalálkozó a Synetiq-nél

A laborbejárás mellett a „marketingrészleg” egy csomó egyéb dolgon is dolgozott ezekben a hetekben. A Synetiq csapatának az elmúlt hónapokban tapasztalható bővülése miatt (még mindig keresünk munkatársakat!), vállaltam a feladatot, hogy az új, kibővített csapatot a weboldalunkon is szerepeltetem. Számos telefonhívás, 2 fotós munkája, 38 megszerkesztett kép, 18 önéletrajz és a 8 WordPress-bővítmény tesztelése után itt látható az elkészült munka. 

Az utolsó posztom óta én is a közösségi média marketingszakértőjévé váltam, különösen, ami a Facebook-reklámokat illeti. Minden héten szántam időt arra, hogy kitanuljam a Facebook Advert Manager működését, és hogy hogyan aknázhatja ki legjobban egy B2B-cég a közösségi médiában elhelyezett reklámokat. Most már én hozom létre, felügyelem és szerkesztem a Synetiq Facebook-reklámjait. Az Instagram- és Twitter-oldalunk átgondolását is elkezdtük már, nem is beszélve a honlapunkról, amellyel viszont még mindig a brainstorming szakaszban vagyunk. Ennek a munkának már bevett menete van: dokumentumokat hoztunk létre a megosztott platformon, és ezekhez mindenki hozzátesszi a maga képeit, megjegyzéseit, blogbejegyzés-ötleteit (a megjelenítő médiától függően). A folyamat végére mindez általában nagyszerű ötletek széles választékát eredményezi, ettől lesz olyan kiváló a mi #lifeatsynetiq hashtag-ünk. 

Az elmúlt hetek eredményei közül arra vagyok a legbüszkébb, hogy a Synetiq-et résztvevőnek választották a Google Launchpad Accelerator programjába, ami egy kéthetes San Franciscó-i kiképzőtábor, ahol a Szilícium-völgy vezető techcégjeinek szakértői mentorálják a résztvevőket, és ahonnan rengeteg befektetés hozható haza. Cégünk négy funkcionális vezetője februárban repül majd San Franciscóba, és amikor hazaérnek, még a mostaninál is sikeresebbé teszik a Synetiq-et!  Mindezek tetejébe elnyertük a Dreamjo.bs szerethető munkahely díját, és ott lehettünk a legjobb versenyzőknek szervezett gála kevés meghívottja között is. Igazán tetszett nekem a szerethető munkahely kezdeményezés és az eredményeként alapított díj, és nagyszerű volt olyan szervezetekkel találkozni és együtt ünnepelni, akiknek tényleg fontos, hogyan is érzik magunkat a munkavállalóik a munkahelyükön. (A mi profilunk itt férhető hozzá.) És hogyan is viszonyulunk mi a csapat boldogságához?

../../../Downloads/IMG_3600.JPG

Az új iroda 

A mi kis (valójában közepes méretű) csapatunk életében a legnagyobb változást a költözés jelentette! Az előző irodától egy sarokra, sokkal nagyobb, sokkal szebb helyen vagyunk, ahol bőven lesz helye a bővülő csapatnak is. Mindannyian részt vettünk a rengeteg holmi átköltöztetésében és az új iroda berendezésében (ami egyébként nagyszerű csapatépítés), és a „dobd fel az asztalod bajnokság” alkalmából egyből ki is tettük a karácsonyi dekorációt. Ehhez „szaloncukros”-ra kellett varázsolni az íróasztalt, és december végén a legszebbnek ítélt karácsonyi asztal szuper díjat kap. A karácsonyi hangulat természetesen nem merült ki ennyiben. Elindult ugyanis a Synetiq titkos mikulásakciója, amikor is csupán egyetlenegy ajándék vásárlása helyett inkább egy teljes hétig kis figyelmességekkel leptük meg a célszemélyt, és közben igyekeztünk nem felfedni magunkat. Ezzel sikerült is feldobnunk egymás hetét, a karácsonyi hangulat tényleg eluralkodott az irodában! Az ünnepek utolsó mozzanataként karácsonyi ünnepséget tartunk, ahol magunk főzünk, társasjátékot játszunk, és ami a legfontosabb: kihirdetjük a 2017. évi Dobd fel az asztalod bajnokság győztesét. Izgalommal tölt el, ha a 2017-es év még hátralevő kalandjaira gondolok, és izgatottan várom azokat az új kihívásokat, amiket a 2018-as év hoz a Synetiq életébe. 

Értékvezérelt vezetők

Téged mi vezérel döntéseidben? Mondd el itt, és csatlakozz!