Reggel 9-kor a dubaji szálloda halljában izgatottan várom mentoromat. Bolesza Péter az NNG fejlődő piacokért felelős alelnöke. Hosszú volt az éjszaka, kettő előtt nem tudtam elaludni. Fáradtan szemlélem az embereket, miket reggeliznek, honnan jöhettek, vajon mi céljuk lehet itt a sivatagi paradicsomban. Rengeteg kérdés cikázik a fejemben, izgulok és még kissé frusztrált is vagyok, vajon megfelelő-e az öltözékem a dubai üzleti élethez? Kint 40 fok, bent 23 és ehhez jönnek még sztereotip gondolataim az arab kultúráról – teljes a zavar. A rövidnadrágos turista hölgyektől a csadorig sokféle megoldást látok, de leggyakoribb a hosszúnadrág, könyökig érő felsővel.
Végre meglátom Pétert, aki meginvitál az asztalukhoz, ahol egy velem egykorú lány, Szabó Fanni, az NNG key account managere kávézik. Gyorsan felmérem Fanni öltözékét: térdig érő szoknya, harisnya, rövid ujjú, zakó – kicsit megnyugszom. Mindketten nagyon kedvesek, beavatnak a napi programba: két tárgyalásunk is lesz, mielőtt este továbbrepülnénk Péterrel Indiába.
A hőség már az alatt a három másodperc alatt is elviselhetetlen, amíg a szállodától a taxiig jutunk, de a helyiek nem fukarkodnak a légkondival, amúgy is olcsó a benzin. Első ügyfelünk egy nagy amerikai autóipari cég kimondottan navigációért felelős vezetője. Arab származású 30-as srác, tökéletes brit akcentussal, szinte startuposan laza öltözékben, széles mosollyal fogad minket. A tárgyalóból a kilátás szinte zavarba ejtően pazar a napsütötte tengerpartra és a folyamatosan épülő Dubaj luxusépületeire. A megbeszélés roppant technikai, hozzászólni nyilván nem tudok, így a beszélgetés dinamikáját figyelem. Fanni nagyon precízen tisztában van a határidőkkel, programpontokkal és a megbeszélendő feladatokkal, nem pazarolja az időt, pörögnek az események. Mint kvázi külső szemlélő mégis az az érzésem, hogy nem egyenlő a kommunikáció – az ügyfél mindig Pétertől kérdez, hiába Fanni válaszol, tekintete ritkán téved a női munkatársakra. Fanni helyében valószínűleg elképesztően zavarna ez az attitűd, rajta viszont ennek még a jele sem látszik.
Második megbeszélésünk helyszínére tartva rákérdezek, hogy érte-e már negatív tapasztalat, csak azért mert nő. Hosszas gondolkodás után sem tud igazán kiemelni semmit, a legdurvább eset az volt, amikor a koreai partnerek elhívták bulizni, de ezt inkább bóknak vette. Péter hozzáteszi, hogy azért nem volt olyan egyszerű elérni ezt az állapotot, noha a tudással és talpraesettséggel nem volt gond. Ahova tudta, vitte magával és egyre több feladatot adott át neki. Megesett, hogy Péternek válaszoltak e-mailekre vagy őt hívták az ügyfelek, noha Fanni kezdte a kommunikációt, ilyenkor tudatosan vissza lettek irányítva, így szépen lassan megtanulták, hogy Fanni egyenrangú partnerként kezelendő. Összességében mindketten arra jutnak, hogy külföldi cégnél dolgozva, ha az illető hölgy ért a munkájához, alapvetően nem szokott ebből probléma lenni.
Második megbeszélésünk egy üzleti ebéddel kezdődik, a hangulat kimondottan baráti, mintha ezer éves cimborák ücsörögnének az asztal körül. Az indiai származású autóipari régiós vezető és szingapúri asszisztense jól ismerik Pétert és Fannit. A megbeszélés az ő irodájukban folytatódik, ahol már komolyabb a hangvétel, de nyoma sincs az előző tárgyaláson tapasztaltaknak. Itt egy csapatként közös a cél, az új autó navigációs rendszere a lehető legjobb legyen. Nem számít ki honnan jött, nő vagy férfi, ha a tudása megvan. Érdekes a kontraszt.
A szállodában még iszunk egy búcsúbambit, megtudom, hogy Fanni még marad egy napot, hogy az egyik beszállítóval tárgyaljon – egyedül. A reptérre kifelé vezető úton a nőként való érvényesülésről és a formalitásból adódó kulturális különbségekről beszélgetünk. Péter viccesen megjegyzi, hogy valószínűleg nem az az ország lesz a legformálisabb és az az üzleti életben a nőkkel szemben a legelőítéletesebb, amire számítok. De nem szeretne spoilerezni, hadd ismerhessem be, hogy nekem is vannak valótlan előítéleteim.
Source: Térdig érő szoknya és zakó – hogyan üzletelnek a nők Dubajban, forbes.blog.hu
