Luca Szegletes

Szegletes Luca

a Bridge Budapest ösztöndíjasa, Prezi, San Francisco, 2013
Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

Shadowing

Amikor átléptem hétfő reggel a Prezi küszöbét, megvallva az igazat, arra számítottam, hogy kapok majd egy projektet, amit el kell vinnem egyedül A pontból B pontba, de nem így történt.

Halácsy Péter (Prezinél a konzulensem) azt mondta nekem, megpróbálom idézni, hogy “ezt csinálod az egyetemen nap, mint nap, kutatást viszel el a pontból b pontba. Elszigetelten dolgoznál egy projekten és úgy érzem, neked nem erre van most szükséged, sokkal többet tanulnál akkor, ha egy csapathoz kerülnél.”, és aztán “Tudod mi az a shadowing? Amikor bekerülsz egy céghez vagy betanulsz egy új pozícióba, a mentorodnak az árnyéka leszel. Legyél Szilveszter (senior webfejlesztő a Prezinél) árnyéka.”

Ezután a történelem legcreepiebb árnyéka lettem. Nincs is kellemesebb érzés annál, mint amikor elmerülve fejlesztesz és valaki a hátad mögé settenkedik – ez voltam én. (Szilveszter, ha ezt olvasod, nagyon köszönöm a végtelen türelmedet és minden segítségedet.)

És kaptam egy Mac-et, hogy azon fejlesszek. Tudni kell, hogy világ életemben OSx ellenesnek neveltek, ezért a találkozás igen drámaira sikerült. Az első pár percben csak meredten bámultunk egymásra – a képernyő és én. Aztán a kezdeti sokk után rátenyereltem a bekapcsra. Meglepődve tapasztaltam, hogy gyorsan bebootolt, amiről először azt hittem, hogy feketemágia. A folytatás is hasonlóan romcom volt. (Amikor a tizenötödik alkalommal nyúltam a command helyett a ctrl-ra, már kész voltam rá, hogy levetem magam a Golden Gate hídról vagy elmegyek péknek.)

Az első napok az installálás epikus mozzanataival és lelki vívódásaival teltek. Az OSx, a parancssor, a python és a jetleg hatására csütörtökre már egyszemélyben megformáztam egy Laokóon csoportot. Oldalba vágott a spleen és elgondolkoztam az életem értelmén: transzcendentális élmény volt.

Szerencsére, ez a melankolikus stand by mód nem tartott sokáig. Péntekre már meg is érkezett az első sikerélményem, hétfőn commitoltam a kódomat (csukott szemmel, fura mantrákat kántálva, esőtáncot járva és egy házilag készített totemoszlop előtt füstölőket égetve – ami nem egyszerű, ha nem akarod, hogy megszólaljon a tűzriasztó -, hogy zöld maradjon a Jenkins), délutánra pedig be is fejeztem az első kiadott feladatot.

A második héten már egy másik projekttel foglalkozhattam, sokkal bátrabban, mint előtte. Nagyon élveztem a munkát és úgy érzem, sokat tanultam abból, hogy hogyan dolgozik a csapat (meetingek, projektek felépítése, stratégiák), amibe osztottak, úgyhogy visszatérve a postom elejére, nekem tényleg erre volt szükségem.

Oldalunk sütiket használ, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletek

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezárás