Írta: Bus István
Kreiter Éva a Dreher Sörgyárak HR-igazgatója és igazgatóságának tagja. Vállalható Üzleti Kultúráért Nagykövet. Kurázsi, önbizalom, önreflexivitás – csak néhány fontos fogalom, amely elhangzik az interjúban. És néhány fontos fogalom, hogy egy egykori néptáncos felsővezető pozícióba kerülhessen. Ahol maga a munka is egyfajta tánc – ami akkor a legszebb, ha egyensúlyban van.
Bus István: Először is: hogy kerültél gyerekszínészként az „Öcsi a sztár” című filmbe?
Kreiter Éva: Úristen! Ilyeneket találtál rólam…? A kislányom is hallgatja most ezt a beszélgetést veled, és somolyogva mondja az orra alá, hogy „Az nagyon jó!”
Bus István: Hát persze, hogy jó!
Kreiter Éva: Ez egy ifjúsági film volt a nyolcvanas években… Szóval ez úgy van, hogy a HR tulajdonképpen a második karrierem. Előtte tizennyolc évig néptáncoltam – ebből két évig hivatásos táncos voltam a Honvéd Együttesben. Az első diplomám: táncpedagógus. Mindennek keretében sok olyan lehetőséget kaptam, mint például az Öcsi a sztár. De játszottam a Vígszínházban: a Rockszínház produkciójában, a Nyomorultakban énekeltem egy darabig kis Cosette szerepét.
Bus István: Mi az, amit ebből tovább tudtál vinni?
Kreiter Éva: Rengeteg mindent. De kevéssé a színházból, meg a filmből, hanem sokkal inkább a táncos létből. Sokat gondolkodom rajta, hogy erről érdemes lenne akár másokkal, sportolókkal, művészekkel közösen előadás-sorozatot csinálni, vagy könyvet írni. Aki vagyok, és ahogyan a szakmámban működöm, azt egyértelműen az a tizennyolc év alapozta meg, amit tánccal töltöttem. A néptánc nem egyéni műfaj, de komoly egyéni erőfeszítés kell ahhoz, hogy az ember csapatban jól tudjon működni, és hogy ennek a csapatnak a felelős részeként sikerre tudjunk vinni egy táncos produkciót. Ehhez kell kitartás, színpadi jelenlét, kell egyfajta kurázsi. Érezni kell a csapatot, a csapatdinamikát. Ehhez tudnod kell magadat elhelyezni a tánckarban: hol kari táncosként, hol szólistaként. Ehhez kell egy jóféle egyensúlyozás. Az egész néptánc egy hatalmas egyensúlyozás, és szerintem vezetni is az egyensúlyozás művészete.
Bus István: A HR is tánc?
Kreiter Éva: Igen, már mondtam hasonlót korábban. Nem klisének szántam, hanem tényleg így gondolom. Amiben szakmailag létezem, az egy folyamatosan mozgó-változó dolog. A feladatom, hogy a vezetéssel közösen megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt.
Bus István: Akkoriban a HR-ről az volt az emberek elképzelése, hogy a munkaügyes kezeli a kiskönyveket, meg toboroz, ha kell. Ehhez képest mára egészen másról szól a dolog. Ma már sokszor a munkahelyet kell csábítóvá tenni a leendő munkavállaló számára.
Kreiter Éva: Valóban sokat változott a világ. Amikor kezdtem, a HR éppen a személyzeti menedzsmentből, a teljesen tranzakcionális és reaktív szakmából próbált váltani abba az irányba, hogy ez jóval több annál, mintsem hogy az emberekkel kapcsolatos adminisztrációt végezzük. Amikor ebbe beszálltam, kitűnő mesterem volt a Westel 900-nál. Tőle rögtön azt tanultam, hogy a HR igenis tud stratégiai partner lenni, és ennek kulcsa a proaktivitás. Pontosabban, hogy mélységében értsük az üzletet, a mozgatórugóit, legyünk jó barátságban a számokkal, és ezen kontextuson alapulva legyünk kezdeményezők. A huszonöt év alatt, amióta a szakmában vagyok, a HR egy adminisztrációnál jóval több hozzáadott értékkel bíró üzleti partneri munkát végez. Rengeteget fejlődött a szakma ezen a téren.
Bus István: Az Élesztő-díjjal pedig üzleti közösségeket jutalmaztok – a Bridge Budapesttel karöltve.
Kreiter Éva: A díjat Veráékkal közösen hoztuk létre. Maga az „Élesztő” név annyira szépen összecseng ezzel! Felélesztjük a tudásmegosztást, vagy legalábbis támogatjuk azt. A díj mögötti filozófia pedig arról szól, hogy ma már 167 éves a Dreher sörgyárak – és tényleg időszakról időszakra meg kellett újulnunk. A még tanuló Dreher Antalt szinte senki nem engedte közel a tűzhöz a külföldi tanulmányútja során. Ekkor megfogadta, hogy ha egyszer sikeres sörgyártó lesz, mindent meg fog tenni a tudásmegosztásért. És az is mögötte van, hogy voltunk csokigyár, gyártottunk bébipapit, működtünk hadikórházként. Amit az élet és az adott helyzet-környezet megkívánt, a Dreher Sörgyárak ennek megfelelően működött. Borzasztóan hiszünk abban, hogy ez az alkalmazkodóképesség tényleg a DNS-ünkbe van kódolva. És hogy a tudásmegosztás, a tudásátadás az alapja mindennek. Ez egy jó cél, és örülök, hogy Veráékkal ebben a témában összetalálkoztunk. Lelkesek vagyunk, és azon vagyunk, hogy sikerüljön a díjat minőségi tartalommal megtölteni, és egy hagyománnyá tudjon alakulni.
Bus István: Több nő tud ma belépni vezetői szintekre a nagyvállalatoknál?
Kreiter Éva: Ez azért nehéz kérdés, mert ahhoz, hogy valakiből felsővezető legyen, korán el kell kezdődnie annak a folyamatnak, ami őt aztán majd képessé teszi arra, hogy azzá váljon. És ha már a Bridge-értékekről beszélünk: személy szerint azt gondolom, hogy a nők ilyen jellegű szocializációja nagyjából az óvodában el kell, hogy kezdődjön. Az, hogy merjenek vágyni, merjenek tanulni, és merjék ambicionálni magukat felső vezetői szerepre, az a korai szocializációs szakaszban kezdődik. A vállalatok szintjén persze nekünk is foglalkozni kell azzal, hogy a pályájuk elején lévő nőket hozzunk be a szervezetbe annak érdekében, hogy aztán később, tíz-tizenöt év múlva felsővezetők válhassanak belőlük.
Bus István: A lányodnak hogyan próbálod meg mindezt átadni?
Kreiter Éva: A lányom intravénásan kapja, mint amikor az infúziót beleszúrják az ember karjába. Sokat lát és érzékel abból, amiről beszélünk. Hogy mit is jelent bátor és erős nőnek lenni. De talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy önmagunkhoz legyünk hűségesnek. Ebben a világban nőként ez mást jelent.
Bus István: Mit?
Kreiter Éva: Például kell hozzá a kurázsi. Meg az önbizalom. Az, hogy önreflektívek legyünk, tisztában legyünk a saját erősségeinkkel és gyengeségeinkkel. Tudjuk, mire tudunk építeni. Én egyébként szenvedélyes vagyok a munkámban – és bár ez nem egy női princípium, mégis több szenvedélyes nővel találkoztam az üzleti világban, mint férfival. De az is fontos, hogy a szenvedély és az ambíció jól keretezve legyen. Hogy az ember kiálljon magáért, és kitartóan végig vigyen dolgokat. Nekem ezt jelenti a mai világban nőnek lenni – miközben persze arra is kell vigyázni, hogy ne felejts el „klasszikus” nőnek lenni.
