Szabó Dóra, a Tranzit csoport igazgatóságának tagja
Írta: Bus István
A vállalat hatalmas mennyiségben termel és értékesít baromfihúst. A kis, családi cég közel harminc év alatt nőtt akkorára, hogy egy francia partnerrel karöltve kilépjen a nemzetközi színtérre. Vajon milyen Dóráéknál egy vasárnapi ebéd? Miért szigorúbb a Tranzit, mint a NAV? Érdemes-e sok tojást kinyomni egy tyúkból? Dóra Mecénás és a Vállalható Üzleti Kultúráért közösség nagykövete.

Bus István: Egészen elképesztő volumenben termeltek baromfit. Hogy indult a cég?
Szabó Dóra: Annyit kell tudni a vállalatról, hogy tisztán családi vállalkozásként indult: édesapám kezdte el a kilencvenes években, az öccsével, akkor még egyetlen libateleppel. Szépen-lassan építkeztek, egyre több állattartó telepünk lett, aztán jött hozzá egy liba- és kacsa vágóhíd, takarmánykeverő, és keltető. 2017-ben pedig mindez tovább bővült a csirketartással. A bátyám már egyetemista korában beszállt, később át is vette az irányítást, a napi operatív feladatokat. Édesapám viszont még mindig ott van: minden reggel háromnegyed hétkor megjelenik a cégnél. Azt gondolom, ez nem fog változni, és nem is feltétlenül kell, hogy változzon. Ő, mint egy láthatatlan kéz, irányít bennünket. A nagy döntéseknél mellettünk áll, mint tanácsadó. Én pedig, egyetem után kis kitérővel, öt éve csatlakoztam.
Bus István: Igazgatótanács-tag vagy.
Szabó Dóra: Korábban nem volt igazgatóság és felügyelő-bizottság, hanem a családtagok összeültek és döntöttek. Ami ekkora méretnél már nehézkes, és nem is működik jól. 2018-ban megjelent egy francia baromfitermelő cég, és a tárgyalásaink során úgy tűnt, azonosak a céljaink, az értékeink, és tudunk együtt fejlődni. Azért is volt az együttműködés hatalmas lehetőség, mert így nemzetközi színtéren is láthatóvá váltunk. Azóta van igazgatósági tanács és felügyelő-bizottság. A működésünk nem változott, csak szabályozottabbá vált – de az ekkora méretben elengedhetetlen.
Bus István: Hogy néz ki egy családi ebéd?
Szabó Dóra: Megsúgom, hogy nem eszem húst, egészségügyileg alakult ez így, de jól vagyok. Egyébként a vasárnapi ebédeknél tilos céges ügyekről beszélgetni. Még én lettem volna a legnyitottabb rá, hogy ilyenkor is vitassuk meg az üzleti kérdéseket, de a többiek elzárkóztak ettől. Azért csak kell néha egy kis kikapcsolódás.
Bus István: Mi a konkrét feladatod a cégnél?
Szabó Dóra: Közgazdászként végeztem a Corvinuson. Szorosan együttműködöm a francia kollégákkal a kontrolling területén. Minden tulajdonosi döntés-előkészítésben aktívan részt veszek. Emellett még befut néha egy kis jogi, IT vagy marketing feladat, mikor mi. Ez a családi vállalkozás igazi szépsége.
Bus István: Látsz még állatokat, vagy csak monitort?
Szabó Dóra: Igen, persze! Nekem ez nagyon fontos. Amikor csatlakoztam, egy hónapig a telepeket jártam, és megnéztem, hogy működik a rendszer. A vágóhídra is többször elmegyek, hogy legyen a kollégákkal közvetlen kapcsolatom. Nehéz úgy kitölteni az Excel-táblát, ha nem látod, mi van mögötte.
Bus István: Merre indul az élelmiszertermelés az emberiség életében?
Szabó Dóra: A járvány alatt az impulzív vásárlások érzékelhetően megfogyatkoztak. Sokkal tudatosabbak lettünk. Zárójelben jegyezném meg, hogy persze a biznisznek ez nem jó. Ugyanakkor azt gondolom, a világnak, az emberiségnek azért mégiscsak efelé kellene tartani. Divatos szó ez, de a fenntartható működést azért mindenképpen ez irányba kell terelgetnünk.
Bus István: A hústermelésben hogyan lehet megvalósítani a fenntarthatóságot?
Szabó Dóra: Egyre nagyobb az igény a hosszan tartott, gyógyszerektől mentes baromfi termékekre. Kevesebb antibiotikum, sokkal inkább a háztájira hasonlítson a minőség, amit nagymamáinknál láttunk. Ez egyben a fenntartható termelést is támogatja. A mennyiségi, illetve profit nyomás miatt rövid idő alatt, adott területen minél több állat előállítása nem egy hosszú távú modell. Az élőállat a „kihasználása” miatt egyre több betegséget kap el, egyre rosszabb teljesítményt fog elérni (pl. tojás termelésben, vagy hús minőségben). Nyugat-Európában jó látni, hogy hatalmas az igény az üzletláncokban a biotermékekre, a hosszan nevelt csirkékre, tojásokra. Itthon egyelőre az árak azok, amelyek meghatározóak. De már nekünk is vannak azért igényeink, és erre válaszul termékeink a magyar áruházláncok polcain. Feldolgozás területén nagy harcok és kísérletezések folynak a csomagolóanyag tekintetében – bár egyelőre a műanyagtól nem tudunk elszakadni, ugye.
Bus István: Mi az, ami az életben a legfontosabb iránymutató a számodra?
Szabó Dóra: Azt tapasztalom, hogy egyre több a frusztrált, zaklatott ember. Fontos számomra, hogy amiben létezünk, dolgozunk – akár csak a boltban, zöldségesnél vagy munkahelyen – ott az emberek emberien, tisztelettel viselkedjenek egymással. Akkor tudom jól érezni magam a munkában és a kollégák között is, ha nyíltan, őszintén, egyenesen meg tudjuk beszélni a feladatokat, a problémákat. Nem vagyok konfliktuskerülő, de a feszültségeket nehezen tűröm. Keresem magam körül a nyugalmat, és az vezet engem, hogy ezt mindenhol teremtsem is meg.
Bus István: Mi aggaszt?
Szabó Dóra: Az igazságtalanság dühít. És az is, amikor az ember úgy gondolja, mindent megtett, amit tehetett, és a dolgok mégsem úgy alakulnak, mégsem úgy történnek. Amikor elkezdődik a játszmázás meg a trükközés, az végtelenül fel tud bosszantani. Ha én megtettem, ha én mindent végigjártam, ha én elolvastam, akkor a másik miért nem tudja?
Bus István: A Bridge hogy érkezett a képbe?
Szabó Dóra: Pistyur Verán keresztül. Nagy szeretettel és izgalommal vártam ezt a dolgot. Egy kérdőív-kitöltéssel indult, nevezetesen, hogy mennyire vagyunk vállalható vállalkozás. Ez kifejezetten izgalmas, mert végre megmutathatjuk, hogy mi valóban azok vagyunk. Hiszen borzasztó fegyelemmel és számviteli renddel működünk. Vera így is mutatott be minket annak idején: „Íme a Tranzit csoport, amelynek az a híre, hogy még a NAV-nál is szigorúbb.” Mert nálunk aztán tényleg megvan minden papírozás, meg számlázás, annak rendje és módja szerint.
Bus István: Mit jelent még a vállalhatóság?
Szabó Dóra: Nem csak a pénzügyi átláthatóságot. Mindig fejlődnünk kell, és mindig dolgozni azon, hogy a kollégák jól érezzék magunkat. Azon túl, hogy munkát végeznek, elégedettek is legyenek vele, sőt, akár büszkék is lehessenek rá. Legyen számukra perspektíva az előremenetel, tudjanak tervezni a cégnél – lehetőleg hosszú távon. Mi mindig úgy igyekszünk embereket is kiválasztani, hogy nem egy-két évre, egy-egy projektre érkezzenek, hanem nagyobb intervallumban gondolkodunk bennük. Most, az elmúlt egy-két évben három olyan kolléga ment nyugdíjba, akik édesapámmal együtt indultak. Bár ez egyre nehezebb, hiszen eléggé változnak az emberek. Újabb és újabb generációk érkeznek, és mások az igények. Nehezebb kitalálni, mi az, ami az embert megtartja, és motiválttá teszi. De az a cél, hogy a dolgozók ne csak megállóként tekintsenek a Tranzitra, hanem hosszú távon is el tudják kötelezni magukat. Nos, nem egyszerű a munkáltatók helyzete.
Bus István: Nem élettelen anyagdarabokkal foglalkoztok az üzemekben, hanem élőlényekkel. Ez is nagy felelősség.
Szabó Dóra: Így van. Az állatvédelem nagyon fontos, kiemelt figyelmet fordítunk az állatjóléti szempontokra. Ha az ember csak a profitot hajtja, és minél többet próbál kifacsarni egy-egy libából, az tévútra vezet. Kizsákmányolni az állatokat sem lehet; ez nem egy fenntartható modell.