„A csapat hosszú távon nem azt követi, amit mondunk, hanem azt, ahogyan viselkedünk nap mint nap”

A Bridge Vezetői Közösség tagjainak számít, mit hagynak hátra maguk mögött. Értékalapon és hosszú távra tervezve cselekszenek, és a jelen mellett elkötelezettek a jövő generációiért.

Kovács Tamás a Solo-Property Kft. ügyvezetője is közéjük tartozik.

Bridge Budapest: Miért és mikor csatlakoztatok/csatlakoztál a Bridge Budapesthez? Miért fontos neked ez az elköteleződés? Akár neked személy szerint, akár a cégednek?

Kovács Tamás: 2025-ben a Solo Property Kft. önálló ügyvezetője lettem, és ez nyitotta meg a csatlakozási lehetőséget a Bridge Budapesthez 2026-ban. Ez a fajta elköteleződés pedig azért fontos számomra, mert ez a szervezet egy olyan közeg, ahol nemcsak üzleti sikerekről beszélünk, hanem arról is, hogy milyen vezetői és emberi minőséget hagyunk magunk után.

Magyarországnak pedig nagyon nagy szüksége van egy olyan vállalkozói kultúrára, ahol a teljesítmény és az emberség nem egymással szemben álló értékek, hanem egymást erősítő alapok.

Bridge Budapest: Mik a legfontosabb vezetői értékek számodra a munkád során? Milyen értékeket követsz nap mint nap?

Kovács Tamás: Az empátia az egyik legfontosabb vezetői érték. Sokan úgy gondolják, hogy ez egy gyengeség, pedig a mai világban éppen ez az egyik legnagyobb erő. Fontos, hogy az embereknél ne csak a teljesítményt lássuk, hanem magát az embert is mögötte. Mindenki hoz magával különböző élethelyzeteket, motivációkat, bizonytalanságokat, de vezetőként akkor hozunk jó döntést, ha ezeket megértjük. A másik két fontos érték a hitelesség és a felelősségvállalás. Egy vezetőnek összhangban kell lennie a saját szavaival és tetteivel, hiszen a csapat hosszú távon nem azt követi, amit mondunk, hanem azt, ahogyan viselkedünk nap mint nap. A hitelesség alapja az önismeret, amíg nem ismerjük önmagunkat, addig szerintem nem tudunk igazán jó vezetővé válni. A felelősségvállalás pedig azt jelenti, hogy a megválasztott vezetőnek kell lennie a cég arcának, és neki is vállalnia kell a felelősséget a munkavállalói után, és nem rájuk tolni, hanem inkább közösen felvállalni, átbeszélni és megoldani egy-egy problémát.

Bridge Budapest: Milyen szó vagy jelző jut eszedbe először a saját sikered kapcsán – és miért pont ez?

Kovács Tamás: A hatás. Úgy gondolom, hogy fontos, hogy milyen hatással vagyok az emberekre a döntéseimmel az adott környezetben. Jellemzően kis és közepes vidéki városokban foglalkozom bérbeadással, üzemeltetéssel, és ezeken a helyeken erőteljesen be vagyunk ágyazódva a helyi közösségbe. Egy ingatlan állapota, a megfelelő bérlők kiválasztása vagy az, hogy hogyan működtetünk egy épületet, közvetlen hatással van az ott élő emberek mindennapjaira.

Bridge Budapest: Vezetőként mikor vált fontossá számodra, vagy mikor értetted meg, hogy a te hatásod túlnyúlik az irodádon, a szűken vett céges kereteken? Mi volt az a pont, volt-e ilyen pont az életedben, amihez ezt kötni tudod?

Kovács Tamás: Ez inkább egy folyamat volt. Az évek alatt kapott visszajelzések érlelték meg bennem azt a gondolatot, hogy az a cégvezető, akivel sose találkoztak az ügyfelek, nincs hatással rájuk. Tíz évig üzemeltetési vezetőként dolgoztam, és a bérlők számára, akikkel most is dolgozom, egy összekötőkapoccsá váltam, belém vetették a bizalmukat – sokszor azt sem tudták, kik a cégvezetők –, hozzám fordultak a problémákkal. Ez a bizalom mutatta meg számomra igazán, hogy a vezetői szerep nem pusztán szervezeti pozíció, hanem emberi felelősség is.

Bridge Budapest: Mit és hogyan mérsz sikernek – profiton túl? Milyen konkrét mutatók, visszajelzések, érzések jelzik számodra, hogy sikeres vagy?

Kovács Tamás: A sikeresség egyik mutatója az, ha az emberek hosszú távon velünk akarnak dolgozni. Ez csak bizalmi alapon működhet, amit ki kell építeni, például az önállóság biztosításával vagy azzal, hogy lehetőséget adunk a fejlődésre a kollégáknak. Ez utóbbi szemléletet a multinacionális világból hoztam magammal, és át kellene ültetni a KKV-k életébe is: teret kell adnunk annak, hogy az emberek tanuljanak, fejlődjenek és új perspektívákat kapjanak.

Bridge Budapest: Milyen jó tanács segített volna téged fiatalon az utadon? Vagy te magad mit üzennél a fiatalabb kori énednek, mire figyeljen?

Kovács Tamás: Merj kérdezni, sose akarj hibátlan lenni, mert hibátlanul dolgozni nem lehet. Tartsd szem előtt az empátiát, az emberséget és becsüld meg azokat a kollégákat is, akik a háttérben dolgoznak. Nagyon tudok azonosulni Steve Jobs gondolatával: „Azért veszünk fel okos embereket, hogy ők mondják meg nekünk, mit csináljunk”. Ez a hosszú távú siker kulcsa. Attól, hogy az életben neked adatott meg a lehetőség, hogy cégvezető legyél, az nem azt jelenti, hogy te vagy a legokosabb – sőt, általában nem te vagy. Éppen ezért fontos, hogy olyan emberekkel vedd körül magad, akik nálad többet tudnak bizonyos területekről, őket pedig maximálisan meg kell becsülnöd.

Bridge Budapest: Mi szerettél volna lenni gyerekként?

Kovács Tamás: Építész, de viszonylag gyorsan kiderült, hogy a rajzolás nem az erősségem, érdekes, hogy valamilyen formában mégis az ingatlanok világában kötöttem ki. Volt egy olyan időszakom is, amikor élelmiszermérnök akartam lenni, de az élet végül más irányba vitt.

Bridge Budapest: Mi jellemzi azt a munkahelyet, ahol szívesen látnád a következő generációkat dolgozni?

Kovács Tamás: Egy olyan munkahelyet tudok elképzelni nekik, ahol van bizalom, és nem a félelem mozgatja az embereket, ahol lehet kérdezni, hibázni, vitatkozni és fejlődni. Hiszek abban, hogy a hosszú távon sikeres szervezetek nem kontrollra, hanem bizalomra épülnek.

Bridge Budapest: Milyen világban szeretnél élni? Milyen világot kívánsz a következő generációknak?

Kovács Tamás: Olyan világban, ahol a teljesítmény és az emberség nem egymás alternatívái. Azt kívánom, hogy minden fiatal életében legyen egy támogató mentor, aki segíti az útján, valamint azt, hogy a siker mércéje ne kizárólag az anyagi eredmény legyen, hanem az is, hogy milyen emberré válunk közben.