A Bridge Vezetői Közösség tagjainak számít, mit hagynak hátra maguk mögött. Értékalapon és hosszú távra tervezve cselekszenek, elkötelezettek a jövő generációiért. Vágó Beáta, a Vállalható Üzleti Kultúráért kezdeményezés Nagykövete is közéjük tartozik.

Ismerjétek meg Vágó Beátát, senior HR tanácsadót!
Bridge Budapest: Húsz éve foglalkozol már HR-rel. Mondhatjuk, hogy ez a hivatásod, a szenvedélyed?
Vágó Beáta: Igen, szerintem hivatás és szenvedély is egyaránt. Talán ami ide köt engem, az a sokszínűség. Általánosan is igaz rám, hogy szeretek emberekkel foglalkozni, de a munkám ennél jóval több: egyrészt támogatjuk azt az üzletet, amiben éppen ott vagyunk, emellett nagyon sok más program is kapcsolódhat ehhez a tevékenységhez, akár az Edisonplatform is, amiben jelen vagyunk.
BB: Hogyan látod a jövőt az üzleti, vállalkozói életben?
Vágó Beáta: Szerintem ma még fel sem tudjuk mérni, mennyire digitalizálódni fog az életünk. Olyan dolgok következnek, amiket én most még nem is értek. Emellett azt is gondolom, hogy az együttműködésnek hatalmas ereje lesz. Már most érezzük, hogy egyedül nem megy, de legalábbis lényegesen nehezebb. Nemcsak az üzleti, de az egyéni életben is egyre nagyobb lesz ennek a jelentősége.
BB: Az Edisonplatform is arról szól, hogy rengeteg fantasztikus szervezetet, cégvezetőt, üzleti szereplőket, tanárokat, szülőket kötünk össze, és új tudással vértezünk föl. Neked mi volt ebben a fontos szempont?
Vágó Beáta: Egy vezetőnek és egy cégnek is nagyon fontos, hogy milyen nyomot hagy maga után. Ez az egyik fontos szempont. A másik, hogy a munkatársainknak hihetetlen tudása van, rengeteg tenni akarása, és ezt szeretném összekötni ezekkel a szervezetekkel. A cél, hogy megtaláljuk azokat a pontokat, ahol ezekkel a civil szervezetekkel együtt tudunk működni.
BB: Ha tanácsot adhatnál a fiatalkori önmagadnak, mi lenne az?
Vágó Beáta: Hogy ne izguljon nagyon, mert minden nagyon jó lesz, bízzon ebben.
BB: Online vagy offline?
Vágó Beáta: Offline.
BB: E-mail vagy telefon?
Vágó Beáta: Telefon.
BB: Facebook vagy Insta?
Vágó Beáta: Facebook.
BB: Hegyek vagy tenger?
Vágó Beáta: Tenger.
BB: Tradíció vagy innováció?
Vágó Beáta: Innováció.
BB: Matek vagy irodalom?
Vágó Beáta: Irodalom.
BB: Ha bárhol élhetnél a Földön, hol élnél?
Vágó Beáta: Valami nagyon természetközeli helyen, ahol közel van a tenger.
BB: Milyen szupererőt szeretnél magadnak?
Vágó Beáta: Hú, ezzel óvatosan kell bánni. Most hirtelen az jutott eszembe, hogy belelátni mások gondolataiba, de azért ez veszélyes. Bár néha nem lenne rossz.
BB: Van-e esetleg valamilyen mottód?
Vágó Beáta: Talán nem annyira mottó, de ha nehezebb helyzetben vagyok, akkor szoktam mondani magamnak, hogy higgyem el, hogy meg tudom csinálni.