A Bridge Vezetői Közösség tagjainak számít, mit hagynak hátra maguk mögött. Értékalapon és hosszú távra tervezve cselekszenek, elkötelezettek a jövő generációiért.

Faix Csaba a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója is közéjük tartozik.
Bridge Budapest: Mikor és hogyan csatlakoztatok a Bridge Budapesthez?
Faix Csaba: Hivatalosan egy évvel ezelőtt lettünk tagok, de én majdhogynem a kezdetektől figyelem a Bridge működését. Annyira a magaménak éreztem a szervezet értékeit, hogy kicsit úgy voltam vele; be se kell lépni. Aztán persze, amikor mindez összeállt a fejemben, akkor csatlakoztunk és bekerültünk a programba.
Bridge Budapest: Mik azok az alapvetések, amikben a Bridge Budapesttel kapcsolatban rezonálsz?
Faix Csaba: Még a Prezi kommunikációs vezetőjeként kerültem kapcsolatba a Bridge Budapesttel, és ott is pont ugyanazok voltak az értékek, hiszen a Prezi a Bridge egyik alapítója volt. Azért dolgoztunk, hogy ebben az országban olyan vállalkozások, cégek, cégvezetők és közösségek jöjjenek létre, amelyek másként tekintenek az üzletre. Ahol a profit mellett az értékteremtés is egy fontos szempont. Üdítő színfolt, ajándék, amikor a Bridge közösségével találkozik az ember, mintha nyugaton, Londonban, San Franciscóban vagy Amszterdamban lenne vállalkozó az üzletemberek között.
Bridge Budapest: Melyek azok a vezetői értékek, amelyek a munkád során megkerülhetetlenek, amelyekből nem engedsz?
Faix Csaba: Alapvetően a tisztesség. Hogy a versenytársakkal, a beszállítókkal és pláne a munkavállalókkal, beosztottakkal az ember tisztességes legyen. A transzparencia is fontos, mert ez építi ki azt a bizalmat, ami miatt egyébként azt a döntést is elfogadja egy-egy dolgozó, amivel ő maga nem ért egyet.
Bridge Budapest: Vezetőként mikor értetted meg azt, hogy hatásod túlnyúlik a közvetlen környezeteden vagy az irodádon?
Faix Csaba: Az én esetem egy kicsit más, hiszen mi egy köztulajdonban álló cég vagyunk, a főváros a tulajdonosunk, és valójában minden program, amit csinálunk, a közért történik. Annak pedig, hogy csatlakoztunk a Bridge Budapesthez, reméltem, hogy lesz egyfajta üzenetértéke is. Hogy miközben a Transparency International jelentése szerint Magyarország az EU legkorruptabb országa, rá tudjuk irányítani a figyelmet arra, hogy nagyon fontos és lehet is a Bridge Budapest által képviselt értékek szerint folytatni egy vállalatvezetést a közszférában is.
Bridge Budapest: Mi szerettél volna lenni gyerekként?
Faix Csaba: Kora 14 éves koromtól kezdve újságíró szerettem volna lenni. Lehetőleg tévés újságíró, híradós műsorvezető, vagy oknyomozó újságíró. Ugye ez lettem is, és aztán egy 12-13 évig eszerint léteztem. Aztán váltottam, és átléptem a vállalati kommunikáció világába.
Amikor cégek történeteit mondjuk el, akkor van erejük, ha jól vannak elmesélve, így nagyon szoros a kapcsolat az újságírással, természetes az evolúció. Most pedig a Budapest Brand Nonprofit Zrt.-ért felelek.
Bridge Budapest: Milyen jó tanács segített volna fiatalon az utadon? Mit üzennél a fiatalkori énednek?
Faix Csaba: Azt mondanám magamnak, hogy elszánni magadat sokszor nehéz, de legyél nyugodtan bátor és próbáld meg. Ha azt gondolod, hogy valami már nem jó, és nem épít, hanem hosszú távon elvesz belőled, akkor nyugodtan lehet váltani.
Bridge Budapest: Milyen munkahelyet képzelnél el vagy kívánnál a jövő generációjának?
Faix Csaba: Az ember ébren töltött idejének a legnagyobb részét a munkahelyén vagy a munkájával tölti, ez az egyik legfontosabb élettere. Innen nézve a családdal egyenértékű prioritás, hogy az, ahol dolgozunk, ahol ezt a rengeteg időt eltöltjük, az olyan hely legyen, ahova szívesen megyünk.
Ha valaki nem jó szívvel, nem szívesen, végzi a munkáját, akkor az meglátszik a munkán is, és rajta is. Ennek a terét úgy kell berendeznie egy munkaadónak, hogy oda szívesen menjen ő is, meg a dolgozói is.
Bridge Budapest: A tapasztalataid szerint mik azok a legfontosabb dolgok, amiket ennek érdekében egy munkaadó megtehet?
Faix Csaba: Legyen transzparens, tisztességes, legyen nyitott, a feladat pedig legyen inspiráló a munkavállaló számára. Ha valakiről vezetőként látjuk, hogy nem boldog, gond nélkül lehet keresni neki a cégen belül más feladatot, más csoportot, ami meg tudja hozni azt, hogy megint szívesen legyen ott.
Bridge Budapest: Milyen munkahelyet képzelsz el a jövő generációjának?
Faix Csaba: A fiatalabb generáció tagjai már bátrak eléggé ahhoz, hogy kiköveteljék maguknak a jobb bánásmódot. Nem nyelnek le mindent és örülnek, hogy van egy munkahelyük. Ehelyett nyíltan elmondják, mi zavarja őket az adott cégnél, és ha az nem változik, új helyet keresnek. Más fokú szabadságra vágynak a piacra frissen belépett dolgozók, akiknek van merszük kimondani, hogy valami nem oké, ha szeretnének változást.
Bridge Budapest: Milyen világban szeretnél élni? Melyek azok a társadalmi jelenségek vagy problémák, amelyek a megoldása különösen fontos lenne?
Faix Csaba: 2050-re a legtöbb prognózis azt mutatja, hogy persze sok minden változni fog, de azért még nagyjából ez a bolygó élhető lesz. Változásokkal ugyan, de ráismerünk majd a mai világra. Viszont abban a pillanatban, hogy megszületett 2020-ban az első gyerekem,engem már 2100 érdekel.
Nincs olyan modell, ami szerint a mai vonalak meghosszabbításával 2100-ig élhető vagy fenntartható lenne a Föld. Emiatt azt gondolom, hogy magánemberként és cégvezetőként is maximálisan oda kell figyelnünk, hogy ami jó, azt minél tovább megőrizzük, és dolgozzunk azon, hogy az emberiség megfeleljen az őt ért kihívásokra.