Hampuch Richárd, Hampire Group alapítója és ügyvezetője
Írta: Bus István
Hampuch Richárd a Person kommunikációs ügynökség és a BeTone „podcastgyár” tulajdonosa. A vállalkozó a Vállalható Üzleti Kultúráért kezdeményezés Nagykövete, a Bridge Budapest támogatója. A szervezet nyári, közös fotózásán mindenki kiválaszthatott magának egy értéket, amelyet a pólójára nyomtattak. Hampuchon ez a szó virított: „Hazaszeretet”.
Bus István: A póló, amit felvettél a nyáron a Forbes-fotózásra, a számodra legfontosabb értéket mutatta meg. A hazaszeretetet.
Hampuch Richárd: Nekem azért jutott eszembe a hazaszeretet, mert sokszor megkapom azt a kérdést, hogy miért nem megyek el külföldre. Akár az Egyesült Államokba, akár Nyugat-Európába. És hogy ott biztosan sokkal többre vihetném. És egyszer csak elkezdtem gondolkodni, hogy tényleg, miért nem megyek? Beszélek nyelveket, jól berendezkedem bármilyen kultúrában. De rájöttem, hogy szeretem ezt az országot, és szeretném, hogy még jobb legyen.
Bus István: Ha ismered az egyéb kultúrköröket, meg tudod mondani, mi az, amit jobban tudunk? Egyáltalán: tudunk-e többet bármelyik nemzetnél? Vagy csak mást?
Hampuch Richárd: Mást tudunk. Minden nemzetben van potenciál, hogy jobb legyen a másiknál – csak a benne élő polgárokon múlik, sikerül-e felemelni a hazájukat. Nekem arról szól a hazaszeretet, hogy itt is lehetek sikeres. Sőt: innen is lehetek nemzetközi szinten is sikeres. Persze simán elképzelhető, hogy máshol fogok élni. Csak nem felejtem el, honnan indultam. És a gyökereim ide fognak visszahozni, Magyarországra.
Bus István: Nemcsak a magyar, de az amerikai dolgokhoz is hozzátettél. Önkénteskedtél az Obama és Hillary Clinton elnökválasztási kampányában. Miért?
Hampuch Richárd: Mert tanulni szerettem volna. Egyébként a Trump-kampányban is ott lehettem megfigyelőként egy napot.
Bus István: Magyarországról soha nem kerestek meg, hogy kamatoztasd ezt a tudásod?
Hampuch Richárd: Dehogynem. Az összes párt megkeresett az Obama-kampány után, hogy segítsek nekik. De Magyarországon nem akkora üzlet ez, hogy megérje vele foglalkozni.
Bus István: Viszont mégis vannak szigorú elveid és értékválasztásaid – különben nem lennél a Bridge Budapest tagja.
Hampuch Richárd: Így van. A nyitottság nagyon fontos a számomra. Egész életemben – úgy a privátban mint a bizniszben – elfogadom a másikat. Tök’ mindegy, milyen a szeme vagy a bőre színe, a vallása, a politikai beállítódása – elfogadom, hogy ő más, mint én. Máshogy gondolkozik, de arra fókuszálok, amiben ő hozzá tud adni az én életemhez. A vállalataimban is alapvető követelmény a transzparencia. Nincs olyan kérdés, amit nem kérdezhet meg egy kollégám – legyen az üzleti, vagy pénzügyi adat, bármi. Persze van olyan, amire adott időpontban még nem lehet válaszolni, mert mondjuk titkos információ.
Bus István: Ha valamit nem tudsz, azt bevallod?
Hampuch Richárd: Persze. Több dolog van, amit nem tudok, mint amit tudok. Úgyhogy ez nem kérdés.
Bus István: Régebben keményebben kezelted a kollégákat, de azóta, ahogy olvastam, elég fontos önismereti úton mentél végig.
Hampuch Richárd: Szerencsés vagyok, mert a szüleimnek és a zenének köszönhetem, hogy az önismeret, mint fogalom, létezett a számomra. Amikor valamilyen problémám volt, mindig megnéztem, mit tehettem volna másként. Ugyanez van a cégépítés kapcsán is. Nem tanítják semmilyen egyetemen, hogyan kell a nulláról felépíteni egy csapatot, hogyan kell őket motiválni és vezetni, hanem mintákat hozunk az életből. Én az autokrata modellt hoztam. De közben változott a világ, és változnak az emberek is. És azt is bebizonyították, hogy nem ez a leghatékonyabb módja a vezetésének. Nekem csak olyan üzletem van, ahol a „people business” működik, tehát emberekkel hozunk létre valamilyen szolgáltatást vagy terméket. Ezért nekem nagyon fontos, hogy megtanuljam, hogyan kell velük jól bánni.
Bus István: Te tudatosan javítasz magadon?
Hampuch Richárd: Nagyon sokat dolgozom ezen. Azt nem mondom, hogy könnyen megy, és vannak nagyon fájdalmas hullámvölgyek. Főleg, amikor a saját hibáimmal és gyarlóságaimmal kell szembenézni. De ha felszínre kerül bármi probléma, én annak már örülök – mert szembe nézhetek vele. És akkor a környezetemnek is jobb lesz. Ez azért fontos tanulság, mert a csapatom akkor lesz jó, ha én is jól vagyok.
Bus István: Hogy jobb ember legyen valaki, abban nagyon sokat segít, ha szülővé válik. Te miben változtál meg a fiad születése óta?
Hampuch Richárd: Tudatosabb lettem. A prioritási listámon a gyerek lett az első. Rájöttem, mi az, ami tényleg fontos az életben, és mi az, amin eddig pörögtem, és valójában tök érdektelen.
Bus István: És mi?
Hampuch Richárd: A bizniszt eddig nagyon-nagyon túltoltam; napi 24 órában képes voltam dolgozni. Most meg már az van, hogy vacsorára, fél nyolcra otthon vagyok, bármi történjék is. És imádom. Rengeteget ad, nagyon feltölt, és tényleg fantasztikus.
Bus István: Azzal kapcsolatban, hogy túltoltad a dolgot: sokan önmagukat kizárólag a munkájukkal azonosítják. Ez mekkora hiba?
Hampuch Richárd: Az emberek sikeresek szeretnének lenni, és pozitív visszajelzést kapni a környezetükből. És sokszor azt gondoljuk, hogy ezt csak akkor érhetjük el, hogy ha a munkánkban sikeresek vagyunk, és valami hatalmas dolgot hozunk létre. És tárgyi javakra konvertáljuk a megkeresett pénzt. Szerencsére nem vagyok tárgyfüggő. Az utazások motiválnak, de ott sem azért hajtok, hogy elmehessek valahová jövőre. Nekem az alkotás, ami nagyon fontos. Viszont itt is meg kellett találnom a balance-ot, hogy ne égessem ki magam.
Bus István: Mi az alkotás számodra? Egy kampány is akár?
Hampuch Richárd: Én a cégekre tekintek úgy, mint alkotások.
