“Az utánunk következő generáció tudása a mi jövőnk biztosítéka is”

Az Edisonplatformnál azért dolgozunk, hogy a mai óvodások és iskolások felnőve megtalálják majd a helyüket az értelmes munka világában. Ma Magyarországon vannak olyan cégek, akik felelősséget vállalnak, és aktívan tesznek a gyerekek jövőjéért. Ők a menő cégek.

Ismerjétek meg Bodor Pétert, az Alfa Biztosító Zrt. hazai vezérigazgató helyettesét!

Bridge Budapest: Miért tartjátok fontosnak, hogy a jövőbe, a fiatalok képzésébe fektessetek be? 

Bodor Péter: A tudásba való befektetés nagyon fontos. Többek közt azért is, mert a jövő generáció, a mi gyerekeink biztosítják a mi jövőnket is. Ha ők képzettek, ha megfelelő tudással rendelkeznek, akkor talán a mi időskorunk, és ennek az egész társadalomnak a jövője is meg lesz alapozva. Nem mindegy, milyen képzettséggel, milyen nyitottsággal, milyen gondolkodással lesznek belőlük a jövő munkavállalói.

BB: Mit gondolsz, mennyire és miért van szükség a gyerekek pénzügyi tudatosságának fejlesztésére? 

Bodor Péter: Nekem három lányom van, így szülőként is tapasztalom, hogy napi szinten kell velük beszélgetni arról, mit jelent az, hogy biztosítás, mit jelent az, hogy hitelezés, mit jelent az, hogy kamatláb. Mindez ma nem része a tananyagnak. Én viszont úgy gondolom, hogy az ezekről való tudás a mindennapi ember életének is szerves része kellene, hogy legyen. 

BB: Hogyan tudja segíteni cégetek a pénzügyi tudatosság kialakulását? 

Bodor Péter: Mindennapi munkánk mellett a Magyar Biztosítók Szövetségével közösen kidolgoztunk egy olyan programot az általános iskolások számára, amivel az osztályfőnökök tovább tudják adni a gyerekek számára azokat a pénzügyi és biztosítási ismereteket, amelyekkel azt gondoljuk, hogy ma tisztában kell lennünk.

BB: Miért érzitek fontosnak az Edisonplatform támogatását? 

Bodor Péter: Azért támogatjuk az Edisonplatformot, és személyesen nekem is azért tetszik, mert felkeresi azokat a kisműhelyeket, akik a gyerekek és fiatalok számára megmutatják azokat a lehetőségeket, amikkel ők tovább tudnak fejlődni. 

Azzal, hogy az Edisonplatform ezeket az egyesületeket, műhelyeket megtalálja, rangsorolja, és megmutatja az olyan multicégeknek, mint amilyen az Alfa, a cégek első kézből értesülnek arról, hogy a jövőben kiket érdemes támogatni. Ezeket jobb szívvel, könnyebben fogják pártfogolni,  hiszen van mögöttük egy hiteles kiválasztó szervezet, aki már megszűrte őket.