„Kedvenc állatom a kaméleon”

Dr. Csorbai Hajnalka, az Opten Informatikai Kft. stratégiai igazgatója

Írta: Bus István

Atomfizika, gyémántok, száguldás, válság, alkalmazkodás. Csak néhány címszó az interjúból. Dr. Csorbai Hajnalka a Bridge Budapest Vállalható Üzleti Kultúráért közösségének nagykövete és Edisonplatform Menő céges képviselő.

Bus István: Atomfizikusként PhD-zott. Mi volt a témája?

Dr. Csorbai Hajnalka: Az egyetlen igazi „női témával” foglalkoztam ezen a területen: mégpedig a gyémánttal. Nem az ékszer oldalával, hanem a szenzorokban használható gyémántbevonatok előállításával foglalkoztam, kísérleti oldalról.

Bus István: Hiányzik?

Dr. Csorbai Hajnalka: Pici korom óta tudtam, hogy szeretnék kutatni, problémát megoldani, valami érdekes dolgot csinálni. És kicsit aggódtam is, amikor elhagytam a pályát, de ha hiszi, ha nem, a mostani munkám, amiben szintén van lehetőségem adatokat elemezni, sokban hasonlít arra, amit az ember fizikusként megtanult. Adatokból kell következtetéseket levonni, és az alapján adott esetben modellt építeni, vagy rendszereket felállítani.

Bus István: Akkor az Optennél végzett munka tulajdonképpen egyfajta tudományos tevékenység is.

Dr. Csorbai Hajnalka: Valahol igen. Bár most már viszonylag ritkán tudok elmélyülni az elemzési feladatokban. Ma már a munkám nagyobb részét foglalja le az együttműködések, partnerségek, projektmenedzselések területe – de azért még vissza-visszanézek egy kicsit ehhez a tudományosnak nevezhető munkához.

Bus István: Korunk hősei a hálózatkutatók. Önök tudják használni az ő szaktudásukat?

Dr. Csorbai Hajnalka: Természetesen van kapcsolat, de ezek módszertani jellegű kérdések. Minél több adat, minél több kapcsolati forma merül fel, annál pontosabban lehet modelleket építeni, annál inkább lehet kihasználni ezeknek az előnyeit.

Bus István: Használják az elemzésekhez a mesterséges intelligenciát?

Dr. Csorbai Hajnalka: Amikor kimozdulunk a strukturált adatokból, és elkezdünk elmenni akár az interneten fellelhető rengeteg adattartalom irányába, amik már adott esetben nem strukturáltan jelennek meg, ezek kiértékelésével óhatatlanul az ember bele-belegyalogol egy ilyen típusú irányba is. Ez esetben nagyon fontos, hogy olyan szakembereket találjunk, akik – általában szemtelenül fiatalok – és teljesen más készségekkel, gondolkodásmóddal tudják az új technológiákat használni.

Bus István: 2020-ban megkapta az év Női vezetője díjat. Ez mit jelent önnek?

Dr. Csorbai Hajnalka: Korábban nem kaptam semmilyen díjat az üzleti életben, és ezért meghatott. Mindig azt gondoltam, hogy az üzleti világban a legnagyobb díj mindig az, amikor jól megy egy cég. A díj visszajelzés is, hogy amit csinálok, jól csinálom.

Bus István: Fontos, hogy a hangsúly ebben a díjban a nőire helyeződött?

Dr. Csorbai Hajnalka: Szerintem egy jó férfi vezető nem különbözik a nőitől. Van jó vezető, meg nem jó vezető. Majdnem, mint a fizikában (na jó ott van félvezető is…). De ezt egy picit árnyalnám: a nőkben talán részben kevesebb az ambíció, részben pedig sokkal többen választják szívesebben a háttérszerepet. Én, elég erős személyiségként, szerettem felvállalni a vezetői szerepet, a kihívásokból származó problémamegoldást. De nem mindenki ilyen. És az, hogy a nők között talán kevesebb ilyen van, nem feltétlenül probléma, mert bizonyos szakmák meg női túlsúlyban vannak. De ha valaki tényleg szeretne vezetőként tevékenykedni, és tényleg megvan hozzá minden szakmai és emberi háttere, akkor illik lehetőséget adni rá. Egyébként, én soha nem voltam olyan helyzetben, hogy hátrányba kerültem volna amiatt, mert nő vagyok.

Bus István: Egy érettségiző lánya van, és egy elsős gimnazista fia. Mire neveli őket? Mi a legfontosabb sarokkő?

Dr. Csorbai Hajnalka: Önállóságra. És a kulcsértékek megbecsülésére. Ide tartozik elsődlegesen a család. Másodlagosan az, hogy mindig minőségi dolgot adjanak ki a kezükből, és mindig mindent szívvel-lélekkel csináljanak. Egyetlen komoly tanácsom volt a pályaválasztás tekintetében: próbáljanak olyat választani, amit szeretni fognak egész életükben.

Bus István: A Bridge Budapest értékei közül mit érez a leginkább magáénak?

Dr. Csorbai Hajnalka: Lenyűgözőnek tartom, hogy van egy olyan kezdeményezés, ami túlmutat pusztán az üzleti haszonszerzésen. Hogy foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy egy vállalkozó milyen felelősséggel tartozik a munkavállalók, az ügyfelek, és bárki más irányába. És éppen az tetszett benne, hogy sok különböző ember értékeit igyekszik olyan módon megfogni, hogy összességében egy olyan átadható üzenet lehessen belőle, ami pozitív irányba fordítja a gazdaságot, a szemléletet is. Jót tesz Magyarországnak egy ilyen kezdeményezés.

Bus István: Mit tud hozzátenni személyesen ön a Bridge-hez?

Dr. Csorbai Hajnalka: Minden tag választott magának különböző értékeket. Az én legfőbb értékem az alkalmazkodóképesség volt. Mondhatnám, hogy a kedvenc állatom a kaméleon. És nem olyan szempontból, hogy mindig színt vált, hanem, hogy alkalmazkodik a környezetéhez, és ez nagyon fontos. Nagyon sokat változik a környezetünk, és fontos, hogy felmérjük ezt a maga teljességében. És nem csak üzleti oldalról, hanem emberiről is. Nekem ezért volt nagyon szimpatikus az idei válság első hullámában tapasztalt emberi viselkedés, mert olyan szintű társadalmi felelősségvállalást láttam sok oldalról, amit már rég nem. Az emberek rájöttek, hogy vannak, akiknek nehezebb a helyzetük, és vannak, akiknek jobb. Akinek pedig csak egy picit is jobb volt, mint az átlag, igyekezett segíteni a többieknek. Én ebbe belekapaszkodnék: ezt ne hagyjuk elmenni azzal, ha véget ér a válság. Egy kicsit próbáljunk újra és újra emlékezni rá, hogy ez fontos dolog.