A Bridge Vezetői Közösség tagjainak számít, mit hagynak hátra maguk mögött. Értékalapon és hosszú távra tervezve cselekszenek, és a jelen mellett elkötelezettek a jövő generációiért.
Bíró Ágota, az Engame Akadémia vezetője is közéjük tartozik.
Bridge Budapest: Miért és mikor csatlakoztatok/csatlakoztál a Bridge Budapesthez? Miért fontos neked ez az elköteleződés? Akár neked személy szerint, akár a cégednek?
Bíró Ágota: 2025 szeptemberében csatlakoztunk. Régóta követem a Bridge tevékenységét, tehát azt is mondhatom, hogy vágyam volt, mert úgy gondolom, hogy mindazokkal a célokkal, amiket a Bridge kitűzött maga elé, nagyon tudok azonosulni. Olyannyira, hogy ezek mindig is számomra fontos dolgok voltak. Legfeljebb nem voltam olyan pozícióban, vagy nem voltam olyan cégnél, ahol éppen ezt tudtam volna érvényesíteni. Mióta cégvezető vagyok, igazából ez fent van az agendámon, hogy csatlakozzunk a Bridge-hez. Éppen a személyes elköteleződésem miatt is, másrészt meg mindig jó olyan közösséghez tartozni, ahol hasonlóak az érték vállalások. Ez is nagyon fontos számomra.
Azért is látom ezt a természetes kapcsolódást a Bridge-el, mert az Engame Akadémia víziója ugyanúgy a jövő alakításáról szól. Mi, ott a fiatalokkal kezdjük, de igazából a Bridge is az Edisonon keresztül, szóval annyira sok a kapcsolódás, hogy ez tényleg adta magát.
Bridge Budapest: Mik a legfontosabb vezetői értékek számodra a munkád során? Milyen értékeket követsz nap, mint nap?
Bíró Ágota: Több is van, de azt gondolom, hogy ami mindenek felett áll, az a befogadó kultúra, ami nekem nagyon fontos. Személyesen is régóta foglalkozom ezzel a témával, és azt hiszem, hogy nekem egy kicsit máshogy fontos ez, mint megszokott, abban az értelemben, hogy én tényleg mindenkinek a hangját szeretném hallani. Én ezt egy üzleti motivációnak is tekintem, nem egyszerűen csak egy morális vagy jogi kérdésnek, hogy befogadó vállalatokat hozzunk létre.
Úgy gondolom, ha ülünk egy asztalnál hárman, öten, tizen, akkor nekem vezetőként az a dolgom, hogy mindenkinek a hangja hallatszódjon, és mindenki a legjobbat tudja kihozni magából.
És akkor ehhez kapcsolódóan mondok olyan furcsa értékeket, mint az öröm és a játék. Én azt gondolom, hogy valamennyire az én vezetési stílusom az egy örömelvű vezetési stílus, és ez az Engame szempontjából is nagyon fontos, mert mi a diákokat is valamilyen módon arra próbáljuk irányítani, hogy az lesz a jó karrier, ahol olyan dologgal tudnak foglalkozni, ami örömet okoz, és ami nekik fontos. Egyszerűen azért, mert a motivációt úgy sokkal könnyebb fenntartani. Legyünk örömelvűek, de közben a játék komolyságával játsszunk. Ha belegondolunk, hogy egy gyerek hogy játszik: eredményeket akar elérni, erre értem, hogy a játék komolyságával játsszunk. Ez így együtt egy csomagban azt gondolom, hogy meghatározza, hogy én milyen vezető próbálok lenni, és milyen értékeket követek.
A másik nagyon fontos érték: az az elköteleződés a tanulás mellett. Igazából a gyerekek azért játszanak olyan komolyan, mert közben utánoznak, tanulni akarnak, és én vezetőként is, meg szervezetként is igazából azt élvezem ebben az egészben, hogy én egy folyamatos tanulási mindset-ben vagyok. Bármit is csinálunk, tanuljunk belőle.
Az se baj, ha hibázunk, az se baj, hogyha próbálkozunk, de mindig legyen ott a tanulás, engem mindig ez visz előre. Nyilván nem véletlenül kötöttem ki egy oktatási intézmény élén, mert a tanulás és a kíváncsiság számomra annyira alapvető. Ehhez még egy csomó minden kapcsolódik, de nem mondhatom végig az összes értéket. Ezek biztosan ott vannak a legfontosabbak között.
Bridge Budapest: Milyen szó vagy jelző jut eszedbe először a saját sikered kapcsán – és miért pont ez?
Bíró Ágota: A természetesség. Ez nagyon furcsán hangzik, de olyan értelemben igaz ez, hogy azt hiszem, hogy én nem a sikerre hajtottam. Nekem ügyeim voltak mindig is. Ezért is kapcsolódom a Bridge-hez nagyon ösztönösen. Nem sikeres akartam lenni, hanem meg akartam oldani problémákat, oda akartam állni ügyek mellé.
Azért lettem tanár, mert azt gondoltam 16 évesen, hogy az segít hozzájárulni egy békésebb világhoz. Ez most utólag elég vicces dolog, de így van. Azért mentem a British Council-ba dolgozni, mert meg akartam érteni, hogy ők ezen a sokszínűség témán hogyan dolgoznak világszínvonalon. Azért lettem HR igazgató, mert azt gondoltam, hogy így én többet tudok tenni a befogadásért. Azért lettem az Engame vezetője, mert úgy gondolom, hogy tudok fiataloknak inspirációt adni abban, hogy hogyan válasszanak pályát és hogy hogyan építsünk ezáltal olyan világot, ahol elkötelezett, felelősen gondolkodó és nagyon jól képzett emberek dolgoznak ügyeken.
Szerintem ebből, ezekből az ügyekből fakadt az, hogy én előre tudtam mindig menni, mert nem akartam olyan nagyon görcsösen. Úgyhogy így természetes.
Bridge Budapest: Vezetőként mikor vált fontossá számodra vagy mikor értetted meg, hogy a te hatásod túlnyúlik az irodádon, a szűken vett céges kereteken? Mi volt az a pont, volt-e ilyen pont az életedben, amihez ezt kötni tudod?
Bíró Ágota: Én a hatás felől érkeztem vezetőként. Nekem ez olyan értelemben fordított pálya, hogy először hatást akartam elérni – elsősorban a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása irányába. Nagyon sokat dolgoztam civil szervezetekkel, és mostanra úgy látom, hogy igazából azért akartam vezető lenni, hogy még nagyobb hatásom lehessen. Megértettem, hogy vezetőként lehet olyan pozitív döntéseket hozni – akár HR vezetőként arról, milyen kultúrát építünk, hogyan bánunk az emberekkel, alapvető kérdésekhez hogyan viszonyulunk – amelyek adott esetben nagyobb hatásúak, mint amikor egy szűk tematika mentén lehet tenni valamiért. Mindig éreztem, hogy a hatás nagyon fontos, és ezért folyamatosan keresem, hogyan lehet minél nagyobbá tenni, hogyan lehet megsokszorozni az üzenet jelentőségét.
Másfelől ez is egy sokszínűségi kérdés is: női vezető vagyok, és nehezebben, lassabban hittem el, hogy lehetek vezető. Közben gyerekeim születtek, tehát benne volt az életpályában az is, hogy majd a háttérből támogatok. Nagyon örülök, hogy a gyerekek felnőttek, én pedig még mindig itt vagyok, és most már vezetőként tudom ezt képviselni – és dolgom is, hogy egyre jobban képviseljem ezeket az ügyeket.
Bridge Budapest: Mit és hogyan mérsz sikernek – profiton túl? – Milyen konkrét mutatók, visszajelzések, érzések jelzik számodra, hogy sikeres vagy?
Bíró Ágota: Amit mindenki szokott mérni, az employee retention (munkaerő-megtartás), vagyis hogy a munkavállalók milyen mértékben maradnak egy cégnél. Szerintem ez önmagában nem jelent sokat, mert lehet, hogy olyan munkavállalók is maradnak, akiknek nem kéne ott maradni. Úgyhogy az én fejemben van egy megkülönböztetés ezzel kapcsolatban: azok közül a munkavállalók közül, akiket én nagyon meg akarok tartani, hányan mennek el, és hányan nem mennek el. Ezt szeretem figyelni, mert ez azt jelenti, hogy olyan kultúrát építünk, ahol egyet gondolunk, és jól lehet teljesíteni. Tulajdonképpen ez a jól teljesítő közösség egyik mérőszáma is: a munkavállalói megtartás. De fontos, hogy ez azoknál számít igazán, akiket tényleg meg is akarunk tartani, vagy akik jól teljesítenek.
Mindenképpen mérem azt is, hogy milyen hatással vagyunk a körülöttünk lévő emberek életére. Ez egy nagyon puha mérőszám, tudom, de figyelem – például az Engame esetében a szülők és a diákok elégedettségét folyamatosan mérjük, a kollégák elégedettsége mellett. Ez a puha mutató, ez az elégedettségi mutató, ami az oktatási szektoron belül különösen fontos.
Illetve ott van az engagement: mennyire tudunk magunkhoz közel tartani bizonyos közösségeket vagy embereket. A diákok esetében ez egyre nehezebb, de például ez azt jelenti, milyen gyakran jelennek meg közösségi eseményeken. HR-esként tanultam meg, mennyire fontos a munkavállalói elköteleződés, és ugyanezt alkalmazzuk a diákjainkra is.
Számomra a csapat nagyon-nagyon fontos, hogy olyan legyen a szervezeti kultúra, amelyben jól érzik magukat az emberek. Ehhez azt is mérem, hogy mennyien jelentkeznek egy-egy állásra, és milyen könnyen tudunk felvenni embereket. Nagyon büszke vagyok rá, hogy az Engame-ben ez nagyon jól működik. Bárki bármit mond a munkaerőpiacról, mi egy kis cég vagyunk, nem tudunk milliókat költeni hirdetésekre, mégis nagyon jó jelöltek jönnek hozzánk. Nagyon elégedett vagyok azzal, hogy hogyan teljesítünk recruitmentben, annak ellenére, hogy az oktatási szektorban nem a pénzzel lehet versenyezni, hanem inkább a szervezeti kultúrával – viszont azzal lehet.
Nagyon hiszek abban, hogy ha olyan emberek lennének a világon, akiknek van egy olyan céljuk, amit szeretnek, és abban jól vannak, akkor más lenne ez a közösség, az ország.
Sajnos ez nem egyértelmű. Nekem egyértelmű volt, hogy azt kell csinálni, amit szeretek – nyilván ez egy privilégium is –, de azt látom, hogy sok ember, és így a szervezetek is küzdenek azzal, hogy az emberek nincsenek a helyükön, mert nem azt csinálják, amiben a legjobbak, vagy amit a legjobban szeretnének csinálni. Sokszor még ők maguk sem tudják, hogy mit szeretnének csinálni. Ez a küldetés ezért is olyan, amivel sokan tudnak azonosulni, és nem meglepetés, hogy azért is, mert felnőttként azt érzik, hogy ezt nem találták meg, vagy nem tettek bele elég energiát.
Bridge Budapest: Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban?
Bíró Ágota: Fogorvos szerettem volna lenni egy ideig. A nagybátyám fogorvos volt, és imádtam azt a széket, amit lehetett föl-le mozgatni.
Aztán kamaszkoromban jött az, hogy igazából nem tudtam, mi akarok lenni – én világbékét szerettem volna. Arra kitaláltam, hogy ha embereket tanítok, az tulajdonképpen olyan. Tehát nekem ez a hatásgyakorlás, a fogorvosi széken túl, ott volt egy közvetlen hatásom a gombnyomásra – nagyon szeretem a gombokat nyomogatni -, de mindkettőnél az összekötő elem az ember. A fogorvosnál is azt láttam, hogy ő van ott valakivel, és valami jót csinál neki, még akkor is, ha éppen fáj.
Ez pedig megint csak egy jó példa arra, mennyit számít egy helyzetben egy ember hatása, hozzáállása, valamint, hogy gyerekkorodban mivel, kivel találkozol. A nagybátyám egy nagyon vidám, izgalmas ember volt, és az egész közege annyira más volt, mint amit addig láttam, plusz ott volt az a szék is. Én így találkoztam először fogorvossal és nem is utálok fogorvoshoz járni.
Bridge Budapest: Milyen jó tanács segített volna téged fiatalon az utadon? Vagy te magad mit üzennél a fiatalabb kori énednek, mire figyeljen?
Bíró Ágota: Amire én soha nem kaptam figyelmeztetést, az az, hogy önmagunkra nagyon kell vigyázni. Később jöttem rá, hogy létezik a vezetői kiégés. Amikor az ember olyan típus, mint én – szeret adni, sokféle dolgot csinálni, fontos számára a társadalmi hatás -, és szerintem ez igaz sok felelősségtudatos vezetőre, nem csak rám, akkor könnyen elfelejtkezik az energiamenedzsmentről: hogy állandóan vissza is kell tölteni magadat, újra és újra, és néha ezt kell priorizálni.
40 felett hallottam először, hogy az oxigénmaszkot először magadra kell feltenni. Repülőn persze hallottam előtte is, csak nem gondoltam rá ilyen kontextusban. Pedig nagyon kifejező. Most már sokkal jobban vigyázok magamra. Egy fiatalnak azt mondanám, hogy bármit is csinál szenvedéllyel – ami nagyon fontos -, önmagát egészségben és biztonságban kell tartania ahhoz, hogy folyamatosan tudjon teljesíteni.
Én a reziliencia fogalmát minden szenvedélyes ember fejébe rögtön „beültetném”, hogy fenntartható módon működjön. Miközben fenntartható vállalatokról és fenntartható cégekről beszélünk, én nagyon szeretek az egyén fenntartható működéséről is beszélni. Ezzel kapcsolatban nagyon kevés tudást kaptam az elején.
Bridge Budapest: Mi jellemzi azt a munkahelyet, ahol szívesen látnád a következő generációkat dolgozni?
Bíró Ágota: Meglepő dolgot fogok mondani: egy olyan munkahelyet, ahol jól körülhatárolt, közösen megalkotott keretek vannak. Most azt látom kihívásnak, hogy van egy generációs feszültség, és szerintem a jövőben nagyon fontos lesz, hogy bárki, aki dolgozik, érezhesse az egyéni törődést, az odafigyelést, a közösség erejét – legalább hetente egyszer -, hogy ne legyen magányos. De közben legyen világos keret is arra, meddig tart a szabadsága, mert az sem jó, ha túl sok a szabadság és nem tudunk vele mit kezdeni, és az sem, ha nincs szabadság.
Most ennek a két világnak a határán van egyfajta őrlődés, és szerintem ezt kell vezetőileg jól kitalálni. Hogyan működjön úgy, hogy mindenki elégedett és biztonságban legyen, és legyen kellő rugalmasság az egyéni igények megéléséhez. Ez egy nagy művészet. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a jövő munkahelyén lesz egy emberen kívüli szereplő is – már most is van -, az AI, akit be lehet vonni segítségként, csak azt még nem tudjuk pontosan, hogyan.
Bridge Budapest: Milyen világban szeretnél élni? Milyen világot kívánsz a következő generációknak?
Bíró Ágota: Ahol béke, bizalom és felelősségvállalás van. Ahhoz, hogy jó együttműködés legyen, ahhoz kell, hogy megbékéljünk egymással, megbízzunk egymásban és felelősséget vállaljunk azért, hogy a világunk előrefelé menjen: az emberek, az állatok és a Földünk számára. Azt kívánom a következő generációnak, hogy találjon szövetségesre az idősebbek azon csoportjában, akik ezt ugyanúgy akarják értük. Együtt nagyon jól meg tudjuk csinálni. Engem szokott bosszantani, hogy “majd a fiatalabb generáció megcsinálja…” Nem tudja egyedül. És nem is lenne fair, hogy velük hozassuk helyre, amit elrontottunk. Csináljuk együtt, és akkor jó lesz.
