A Bridge Vezetői Közösség tagjainak számít, mit hagynak hátra maguk mögött. Értékalapon és hosszú távra tervezve cselekszenek, elkötelezettek a jövő generációiért.
Németh Gábor, a Foxconn alelnök-helyettese is közéjük tartozik.
Bridge Budapest: Miért és mikor csatlakoztatok/csatlakoztál a Bridge Budapesthez? Miért fontos neked ez az elköteleződés? Akár neked személy szerint, akár a cégednek?
Németh Gábor: A tavalyi év második felében csatlakoztunk. Amellett, hogy ez egy nagyon értékes közösség, Veronikát már ismertem korábbi menedzser-szövetséges rendezvényekről. Elsősorban azért vágtunk bele, mert számunkra fontos, hogy miként formálódik a jövő generációinak hozzáállása és jövőképe.
A Bridge közössége rengeteg dolog miatt értékes számunkra. Mi az innovációban hiszünk és abban, hogy ez a kifejezés nem pusztán termék- vagy folyamatfejlesztésre korlátozódik.
A fiatalok felkészítése változó világunk kihívásaira elengedhetetlen, hiszen később ők képezik majd gazdaságunk motorját.
A Bridge Budapest ezt több fronton, egészen újszerű módon közelíti meg. Különösen értékesnek tartjuk, hogy a program nemcsak a fiatalokat célozza, hanem a munkáltatókat és a szülőket is bevonja, edukálja – így valódi rendszerszintű hatást ér el.
Bridge Budapest: Mik a legfontosabb vezetői értékek számodra a munkád során? Milyen értékeket követsz nap, mint nap?
Németh Gábor: Az első számú direktíva, ami mentén én vezetőként létezem, hogy mindannyiunk léte egy gazdasági társaságnál attól függ, hogy milyen a kiszolgálóképességünk. A kiszolgálóképesség minősége és megbízhatósága meghatározza vevőink hozzánk való viszonyát, és akkor tudunk valójában jó körülményeket teremteni, ha a megrendelőink elégedettek. Ennek a másik oldala, hogy csak akkor lehetünk képesek a legjobbunkat nyújtani, ha a dolgozók megbecsülve érzik magukat, és mindenki egy irányba húz.
Vezetőként a gazdasági célok és a dolgozói elégedettség között kell egyensúlyt teremteni, amihez elengedhetetlen a nyílt és őszinte kommunikáció. Fontos számomra, hogy átláthatóan osszam meg a döntések hátterét, és teret adjak a párbeszédnek: kinyitom a problémakört, meghallgatom az érveket. Vannak döntések, amiket muszáj meghozni. Ezek azonban csak akkor lehetnek jók, ha előtte minden szempontot mérlegeltünk.
Bridge Budapest: Vezetőként mikor vált fontossá számodra vagy mikor értetted meg, hogy a te hatásod túlnyúlik az irodádon, a szűken vett céges kereteken? Mi volt az a pont, volt-e ilyen pont az életedben, amihez ezt kötni tudod?
Németh Gábor: Nagyon régen. Ez nem is beosztástól függ, sokkal inkább mentalitásbeli dolog. Nagyon hamar eldől egy ember életében, hogy amikor kihívások jönnek, akkor fordulnak-e hozzá tanácsért, akkor kíváncsiak-e arra, hogy mit tenne ő egy-egy nehéz helyzetben.
Bridge Budapest: Mi szerettél volna lenni gyerekként?
Németh Gábor: Egészen más volt a terv, mint ami aztán felnőtt koromra kialakult. Az édesanyám nagyon szerette volna, hogy az orvosi pályára lépjek, édesapámnak is voltak konkrét elvárásai. A gimnázium végén viszont kiderült, hogy nem leszek orvos, így még a korai húszas éveimnek is az egyik legnagyobb kihívása az volt, hogy kitaláljam, mi is szeretnék lenni.
Úgy adódott, hogy közgazdász képzésre iratkoztam be, ami jó középútnak tűnt. Aztán itt megragadtam, és az első munkahelyem abszolút be is vonzott engem a gyártás világába. Itt megtaláltam a számításom, és ha most belegondolok, nem választanék másik utat.
Bridge Budapest: Milyen jó tanács segített volna téged fiatalon? Vagy te magad mit üzennél a fiatalabb kori énednek, mire figyeljen?
Németh Gábor: Van két gyermekem, és kíváncsian figyelem, milyen irányba orientálódnak. A lányom 13 éves múlt, ő néha már mondja, mi az, ami tetszene neki, de nem tudom megítélni, hogy 13-14 éves korában az ember el tudja-e dönteni, mi akar lenni nagykorában.
Szerintem az ember a korai felnőtt éveiben azon impulzusok hatására döntsön, amikor tényleg őt érdeklő dolgokkal találkozik. Ezt viszont nehéz betartani, hiszen a gimnáziumban nagyjából már félúton van valamiféle orientáció, specifikációt választunk, 15 éves korunkban döntést kell hoznunk arról, hogy milyen egyetem irányába akarunk menni.
Nekem ez nagyon korai volt. Én 15 évesen sokkal inkább heti öt edzésre akartam menni és focizni éjjel-nappal. Ez volt az én nagy tervem, semmiképpen sem az orvosi egyetem. Nehéz konkrét tanácsot megfogalmazni, de az fontos, hogy legyen nyitott az ember azokra a lehetőségekre, amik szembejönnek vele. És ne siessen el semmit.
Bridge Budapest: Mi jellemzi azt a munkahelyet, ahol szívesen látnád a következő generációkat dolgozni?
Németh Gábor: Amikor azt látom egy állásinterjún, hogy a jelölt előttem mondjuk nincs 30 éves, és a nyolcadik munkahelyéről kíván eljönni, akkor ott valami biztos nincs rendben. A fluktuáció nem az új generáció hibája, de nem is véletlen. Szerintem ennek a jelenségnek a megszüntetéséhez mindkét félre szükség van.
Egyrészről olyan munkahelyi környezetet kell biztosítani, ahol a munkavállalók folyamatosan kihívásokkal szembesülnek, fejlődésük nyomon van követve, az előrelépési lehetőségek pedig transzparensek. Akkor teljesítesz a legjobban, ha látod a célt, a mérföldköveket magad előtt.
Már nem elég jó döntéseket hozni, minden középvezetőnek és vezetőnek mentornak is kell lennie a közvetlen beosztottjai számára. Arra kell koncentrálni, hogy mindenkit megfelelően, motiváltan tartsunk. Olyan munkaköröket kell kialakítani, amelyekben a munkavállaló nem azt érzi, hogy ő csak 32 órát akar dolgozni egy héten, hanem szívesen jár be a munkahelyére, hogy személyes sikereket érjen el.
A másik oldalról az új dolgozói generációt is fel kell készíteni arra, hogy mi várja egy munkahelyen. Hogyan orvosolhatók a felmerülő problémák, és mikor kell nyíltan kommunikálniuk arról, ha nem érzik jól magukat egy adott helyzetben vagy munkakörben. A „job hopping” egyik félnek sem kedvez. A munkáltatónak új dolgozót kell felvennie, akinek aztán időbe telik megismerni a folyamatokat és felvenni a ritmust, míg a munkavállaló fejlődése megtörik azzal, hogy évente, kétévente új munkakörben vagy munkakörnyezetben kell dolgoznia. Produktív munka és annak megfelelő elismerés. Én ebben hiszek.
Bridge Budapest: Milyen világban szeretnél élni? Milyen világot kívánsz a következő generációknak?
Németh Gábor: Ez mindenkinek egyénre szabott: egy ideális világban én leginkább arra vágynék, hogy a tájékoztatás objektív legyen és hozzá tudjunk férni minden bennünket érintő információhoz. Vannak azonban az ideális világnak olyan „tartóoszlopai”, amelyek szinte mindenkinek hasonlóan fontosak.
Jó lenne például, ha egyre szélesebb körben el tudnánk érni, hogy a munka ne csak a megélhetésről szóljon, hanem az önmegvalósításról, a sikerélményekről. Életünk jelentős részét munkával töltjük, ezért ha ott megtaláljuk a boldogságot, az komoly hatással lesz a magánéletünkre is.
Természetesen a boldog életet nagyban befolyásolják a világpolitikai döntések és az azok következtében kialakuló gazdasági környezet, de én úgy gondolom, hogy amit leírtam az nem egy futurisztikus jövőkép. Már ma is jelen van. Azon kell dolgoznunk, hogy mindenkinek megvalósítható legyen. Ez a munkáltatók, a fiatalok és a szülők edukálásával kezdődik. Ezért csatlakoztunk a Bridge Budapesthez.
