A Bridge Vezetői Közösség tagjainak számít, mit hagynak hátra maguk mögött. Értékalapon és hosszú távra tervezve cselekszenek, és a jelen mellett elkötelezettek a jövő generációiért.
Galambos Márton, a Forbes vezérigazgatója is közéjük tartozik.
Bridge Budapest: Miért és mikor csatlakoztatok/csatlakoztál a Bridge Budapesthez? Miért fontos neked ez az elköteleződés? Akár neked személy szerint, akár a cégednek?
Galambos Marci: Körülbelül egy éve csatlakoztam, amikor vezérigazgató lettem. Természetes lépés volt, hiszen Verát régóta ismerem, és a Bridge Budapesttel is hosszú ideje kapcsolatban állok – még főszerkesztőként sokat dolgoztunk együtt. Az az értékrendszer, amit a Bridge képvisel, nagyon közel áll hozzám, így egyértelmű volt, hogy itt a helyem.
Jelenleg visszahúzódóbb időszakot élek a nyilvános szerepvállalásban. Ez eleinte tudatos döntés volt, hogy teret adjak az új főszerkesztőnek, később pedig ez organikusan is kialakult. Egy karrierváltás közepén vagyok, és ebben a helyzetben furcsa lenne magamra úgy tekinteni, mint példakép-vezetőre. A vezetést természetesen nem most tanulom: főszerkesztőként is vezető voltam, most azonban egy új szerepben kell újradefiniálnom magam.
Bridge Budapest: Mik a legfontosabb vezetői értékek számodra a munkád során? Milyen értékeket követsz nap, mint nap?
Galambos Marci: Számomra a transzparencia alapvető érték. Ugyanilyen fontos az őszinteség és a hitelesség: hogy azt tegyem, amit mondok, és azt várjam el másoktól is, amit magamtól. Emellett meghatározó az elhivatottság is – hogy ne pusztán egy munkahelyre járjunk be, hanem közösen akarjunk létrehozni valamit.
Ritkán fordul elő, hogy egy céges meetingen olyan kérdés merül fel, amelyre nem szeretnék válaszolni. Arra törekszem, hogy amit csinálunk, az bármikor, bárki előtt vállalható legyen.
Ebben személyiségbeli sajátosság is van: nem vagyok jó abban, hogy különböző verziókat tartsak fejben arról, kinek mit mondtam. Nekem természetesebb az egyenes kommunikáció. Ez részben hozott minta, részben pedig idővel rájöttem, hogy ez erősséggé is alakítható. Az emberek érzik, ha megbízhatnak benned.
Sokáig nem volt mentorom, és ez hiányzott. Később értettem meg igazán, mennyit számít, hogy az ember milyen vezetőtől tanul – szakmailag és emberileg is. A Forbesnál már van mentorom: a főnökömre így tekintek. Generál Pétert pedig már mesteremnek érzem. A mentor kísér és támogat, a mestertől pedig az ember mélyebben tanul.
Bridge Budapest: Milyen szó vagy jelző jut eszedbe először a saját sikered kapcsán – és miért pont ez?
Galambos Marci: A lelkesedés. Azt hiszem, amit elértem, azt elsősorban ennek köszönhetem. Számomra ez kíváncsiságban, megoldásfókuszban és cselekvési vágyban nyilvánul meg. Sok idő kellett, mire felismertem, hogy ami számomra természetes működés, az nem mindenkinek az.
Ehhez ambíció is társul. Sok ambiciózus ember nehezen viseli a kereteket, ezért inkább egyedül dolgozik. Nálam ez nem volt probléma: alkalmazottként is jól tudtam működni. Mindig fontos volt számomra, hogy olyan helyen dolgozzak, ahol fel tudok nézni a vezetőimre. Ha ez megvan, az elvárások elfogadása is sokkal könnyebb.
Bridge Budapest: Vezetőként mikor vált fontossá számodra vagy mikor értetted meg, hogy a te hatásod túlnyúlik az irodádon, a szűken vett céges kereteken? Mi volt az a pont, volt-e ilyen pont az életedben, amihez ezt kötni tudod?
Galambos Marci: Nálam ez fordítva történt: előbb volt szélesebb hatásom, és csak később lettem vezető, mivel újságíróként kezdtem.
Az Origónál dolgoztam 2010 és 2013 között, és akkor éltem át először, hogy „az ország hirdetőtábláját pakoljuk”: amit kiteszünk, azt százezrek olvassák. Ez óriási felelősség.
Gyakran úgy gondoltam erre az időszakra, mintha kamiont vezetnék az autópályán – egy rossz mozdulatnak is komoly következménye lehet. Ez a felelősségérzet később is végigkísért, a Forbesnál, a gondolkodásomban és a közösségformálásban is egyaránt.
Már korábban, a Figyelőnél is volt egy meghatározó élményem. Emlékszem arra az érzésre, amikor a szerkesztőségi véleményrovatot, amit korábban olvasóként is fontosnak tartottam, én írhattam meg, és hogy ennek milyen széles körű hatása volt.
Bridge Budapest: Mit és hogyan mérsz sikernek – profiton túl? – Milyen konkrét mutatók, visszajelzések, érzések jelzik számodra, hogy sikeres vagy?
Galambos Marci: Az elsődleges szempont számomra, hogy a munkahely érzelmi biztonságot adjon, és lehetőséget biztosítson az önmegvalósításra. Ez a siker egyik legfontosabb mércéje.
Emellett fontos, hogy értékteremtéssel, valamint közösség- és kultúraépítéssel hozzunk létre gazdasági eredményt. Az ügyfél-visszajelzések is sokat jelentenek: ha valaki időt szán arra, hogy kifejezze elégedettségét, az már valódi visszaigazolás.
Belső elégedettségi felméréseket is végzünk. Ezekből nemcsak a problémák, hanem a működő dolgok is tanulhatók – és sokkal értékesebb időben látni a helyzetet, mint utólag korrigálni.
Bridge Budapest: Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban?
Galambos Marci: Gyerekkori álmomra nem emlékszem pontosan, de gimnazistaként politikus szerettem volna lenni. Később azonban találkoztam Gombár Csaba egyik gondolatával, miszerint a politika a konfliktuskezelés művészete, és mivel akkoriban már tudtam magamról, hogy konfliktuskerülő vagyok, rájöttem, hogy ez valószínűleg nem az én utam.
A közügyek viszont mindig érdekeltek. Az újságírás végül úgy talált meg, hogy médiatervező asszisztensként dolgoztam, és ott felismertem: igazán csak olyan munkába tudok energiát tenni, ami belülről motivál.
A Kreatívnál tapasztaltam meg először, milyen az, amikor egy csapat valóban elhivatott. Ez meghatározó élménnyé vált számomra, és végül Berlinbe vezetett újságírást tanulni.
Bridge Budapest: Milyen jó tanács segített volna téged fiatalon az utadon? Vagy te magad mit üzennél a fiatalabb kori énednek, mire figyeljen?
Galambos Marci: Nem üzennék konkrét dolgot a fiatalabb önmagamnak. Inkább abban hiszek, hogy az önismeret a legfontosabb: ha valaki tisztában van azzal, miben erős, miben kér segítséget, és milyen közegben működik jól, akkor sok helyzetből jól tud kijönni.
Ezért vált később különösen fontossá számomra, hogy kikkel és milyen vezetők mellett dolgozom. Mindig fontos volt, hogy tiszteljem a feletteseimet. Ma már úgy gondolom, hogy egy munkahely választásakor sokszor nem is maga a feladat a legfontosabb, hanem a közeg és a közvetlen vezető.
Ha valaki olyan embernek dolgozik, akit elismer, könnyebben teljesíti az elvárásait is. A vezetőmmel való alapvető szimpátia fontossága részben megérzésből alakult nálam, nem tudatos stratégia volt. Láttam, ha valaki nem tudja tisztelni a vezetőjét, az nagyon nehéz helyzetet teremt, hiszen gyakran nem azzal tanítunk, amit mondunk, hanem azzal, ahogyan működünk.
Bridge Budapest: Mi jellemzi azt a munkahelyet, ahol szívesen látnád a következő generációkat dolgozni?
Galambos Marci: Nem elsősorban maga a munkahely számít. Természetesen léteznek toxikus vagy méltánytalan környezetek, de szerintem alapvetően az a fontos, hogy az emberekben legyen annyi önismeret és belső stabilitás, hogy a munkahelyet a helyén tudják kezelni.
Nagyon értékes, amikor valaki úgy tud dolgozni, hogy a munkáját lehetőségként éli meg: alkotni, létrehozni és problémákat megoldani – miközben a saját élete is megmarad mellette.
Bridge Budapest: Milyen világban szeretnél élni? Milyen világot kívánsz a következő generációknak?
Galambos Marci: Azt kívánom, hogy minél többen megtapasztalják a belső elégedettséget és az önazonosságot.
Volt olyan időszakom, amikor ezt intenzíven megéltem, most viszont egy új vezetői és karrierhelyzetben vagyok, amely sok energiát igényel. Most zártuk az első, nagyon sikeres évünket. A kérdés most az, hogyan maradunk motiváltak egy nagy siker után.
Ez részben mentális feladat: hogyan tudunk továbbra is inspiráló célokat adni a csapatnak.
A saját utamon is ezt keresem jelenleg. Nem érzem, hogy megérkeztem volna, de tudom, hogy ez az állapot elérhető és alapvetően rajtam múlik.
Talán ez a legfontosabb: felismerni, hogy a belső elégedettség nem külső tényezőkön múlik.
