A harmadik hét is eléggé eseménydúsan telt. Míg a munkahelyen továbbra is az az előző hetekben leírt feladatkörökkel foglalkoztam, addig szabadidőm meetupokkal, sportolással, kulturális programmal, valamint városnézéssel telt el.
Eltelt a második hét is, és most is rengeteg dolog történt. Ezen a héten is sikerült turistáskodni, és Andris must see listáját majdnem teljesen kivégezni.
Gyorsan eltelt az első hét, és rengeteg minden történt, de kezdjük az elejéről. Szombaton este amikor megérkeztünk a 16 órás repülő út után a zéró alvás és az időeltolódás hatására olyan volt, mintha álmodnék. Nehezen tudtam felfogni, hogy tényleg itt vagyok a világ másik végén San Francisco-ban, hogy tényleg összejött a dolog.
© 2020 Bridge Budapest Egyesület.
Minden jog fenntartva!