„A következő generációnak azt tanácsolnám, olvassanak, kövessék a mindennapok eseményeit. A történelem most zajlik.”

A Bridge Vezetői Közösség tagjainak számít, mit hagynak hátra maguk mögött. Értékalapon és hosszú távra tervezve cselekszenek, elkötelezettek a jövő generációiért.

Soós Péter, a Hold Alapkezelő partnere és senior privátbankára is közéjük tartozik.

Bridge Budapest: Mikor csatlakoztatok a Bridge Budapesthez, és mik azok az értékek, amik mellett ezzel a lépéssel elköteleződtetek?

Soós Péter: Tavaly csatlakoztunk a Bridge Budapesthez, az vonzott a leginkább, hogy ez egy pozitív, tenni akaró közösség. Olyan sok negativitás van a világban és itthon is, klassz dolog néha olyan körben lenni és beszélgetni, ahol az emberek derűsek, bizakodóak. Nagyon szimpatikus az is, hogy a Bridge-nél is hisznek a példamutatásban. Mi is igyekszünk a cégen belül, a kollégák felé és kifelé is jó példával élen járni. 

Bridge Budapest: Mik a számodra legfontosabb vezetői értékek, amikből nem engedsz?

Soós Péter: A korrektséget tartom a legfontosabbnak. Legyél olyan ember, aki akkor is helytáll abban, amit megígér, ha annak a teljesítése terhessé válik! Ez magánemberként is fontos a számomra.

A másik a hosszú távú gondolkodás. Ebben persze könnyebb dolgom van, mint más vezetőknek, hiszen mi eleve hosszú távú befektetésekkel foglalkozunk, hozzá vagyunk szokva, hogy egy gyorsan változó világban se a rövid célokra fókuszáljunk.

A harmadik pedig az, hogy olyan munkahelyi környezetet teremtsünk magunk körül, amiben szívesen töltjük el a napunk legnagyobb részét. Támogató, izgalmas, kihívásokkal teli közegben pozitív energiák között szeretnék dolgozni.

Bridge Budapest: Mikor vált számodra fontossá, mikor értetted meg, hogy vezetőként a hatásod túlnyúlik az irodádon, hogy a társadalmi felelősségvállalás megkerülhetetlen?

Soós Péter: Korábban kezdődött, mint hogy a HOLD-nál kezdtem volna dolgozni. Nagyon szeretek tanítani, amin keresztül hamar megéreztem, hogy megtöbbszörözhetem a tudást, és én is tanulhatok belőle. Ez a céges működésünkben is nagyon fontos: amellett, hogy pénzzel is támogatunk ügyeket, a legtöbbet azzal adjuk, ha a tudásunkat osztjuk meg. Van egy programunk, a társadalmi felelősségvállalás jegyében gimnazista gyerekeket tanítunk pénzügyi tudatosságra, kollégáink e programon túlmenően gyakran tanítanak különböző egyetemeken, gimnáziumokban és egyéb képzések részeként.

Ide sorolnám azt is, hogy úgy működünk, hogy a véleményünket bárhol, bármikor vállaljuk attól függetlenül, milyen szelek fújnak politikailag vagy gazdaságilag. Szerintem ez is tud olyan példa lenni, amivel túlnyúlhatunk a saját kereteinken is.

Bridge Budapest: szerettél volna lenni gyerekként?

Soós Péter: Pontosan nem emlékszem, de a számok világa gyerekkorom óta foglalkoztat. Az biztos, hogy sporttal indult a gyerekkorom, mindig is versenyeztem, még ha nem is az olimpia volt a célom. A szabad, fair verseny szeretete máig megmaradt, a teljesítményt ma is nagyra értékelem. 

Az, hogy pénzügyekkel szeretnék foglalkozni, elsős egyetemista koromban körvonalazódott bennem. Akkor még pontosan nem tudtam, mit szeretnék, de nagyon megtetszett egy gondolat Szász Jánostól, az egyik professzoromtól: a pénzügy a világ egyik legizgalmasabb tudományága, és ha mégsem lenne elég izgalmas, csak meg kell szorozni tízzel és rögtön izgalmassá válik.

Bridge Budapest: Milyen tanács segített volna téged a pályád elején, vagy milyen tanácsot adnál egy mai pályakezdőnek?

Soós Péter:  Az egyik, hogy sose lehet túl korán kezdeni az önismeretet, mert ha nem értjük azt, ahogy működünk, akkor arra nem lehet építkezni sem.

A másik, hogy minél korábban kezdjenek el olvasni. Olvassák a híreket, kövessék a világ történéseit, mert a történelem most történik, tíz évvel később egészen más lesz olvasni róla, mint most átélni. Szerintem lépéselőnyben vannak azok, akik működés közben próbálják megérteni a világot.

A harmadik, hogy legyen egy hobbijuk. Mindegy, hogy mi az, csak olyan legyen, amit tényleg szeretnek csinálni. Nemcsak azért, mert jó élményt ad, hanem azért is, mert érdekesebb, izgalmasabb ember lesz, aki valamiben megtalálja a szenvedélyt.

A negyedik pedig, hogy legyen szociális közegük, tartozzanak valahová, legyenek körülöttük olyan emberek, akikkel szívesen töltenek időt.

Bridge Budapest: Milyen lenne az olyan munkahely, ahol szívesen látnád a jövő generációját?

Soós Péter: Nehéz kérdés, hiszen fogalmunk sincs, hogyan fog kinézni egy munkahely 15 év múlva. Szerintem az AI, illetve a gazdaságpolitikai és geopolitikai változások miatt formailag is jelentősen átalakul majd a munkahely fogalma, de az alapértékek változatlanok lesznek. Az ideális munkahely szerintem az, ahol olyan dologgal foglalkozol, ami tényleg érdekel, és ami értéket teremt.

A másik, hogy legyen megfelelő a magánélet-munka egyensúlya. Ez nem azt jelenti, hogy a munka sokadrangú lenne, hiszen azért is dolgozunk, hogy legyen lehetőségünk a szabadidőnket úgy eltölteni, ahogy szeretnénk.

A harmadik az, hogy olyan helyen dolgozz, ahol a normákat betartva szabadon nyilváníthatsz véleményt, és lehetőséged lehet az intellektuálisan kielégítő, alkotó munkára. Ha értelmes emberek közösen valami olyan dologért tesznek, amit szívesen csinálnak, és ha kellően kitartóak, abból biztosan jó dolgok sülnek ki.

Bridge Budapest: Milyen világban szeretnél élni, látni felnőni a következő generációt?

Soós Péter: Nagyon hasonlóban, mint amit a munkahely kapcsán is vázoltam, mert egy ideális világban nem kell, hogy elváljon a magánemberi és a munkahelyi éned, mindkét fronton önazonosan tudsz megjeleni. 

Ahhoz pedig, hogy jól érezzük magunkat, hogy élhetőnek érezzük a világunkat, szerintem az alkalmazkodóképesség lesz a legfontosabb készség a jövőben. Hosszú távon nem az lesz sikeres, aki a legkeményebben teszi oda magát, vagy a legnagyobb tudással rendelkezik, hanem az, aki a legjobban tud alkalmazkodni.