A Bridge Vezetői Közösség tagjainak számít, mit hagynak hátra maguk mögött. Értékalapon és hosszú távra tervezve cselekszenek, elkötelezettek a jövő generációiért.

Szécsi Gabriella a Bi-Ka Kft. ügyvezetője is közéjük tartozik.
Bridge Budapest: Miért csatlakoztatok a Bridge Budapesthez? Miért fontos neked ez az elköteleződés? Akár neked személy szerint, akár a cégednek?
Szécsi Gabriella: Bridge Vezetőként fontosnak tartom az értékalapú, hosszú távú, tudatos stratégiaépítést, az emberi kapcsolatok kiemelt szerepét. A Bridge Budapestnél a szemléletformálás vágyával törekszünk olyan cégeket építeni és vezetni, ahol gyerekeink is szívesen dolgoznak majd.
Bridge Budapest:Melyek a legfontosabb vezetői értékek számodra a munkád során? Milyen értékeket követsz nap, mint nap?
Szécsi Gabriella: Úgy vélem, hogy egy vezető számára a tartós siker egyik kulcsa a lifelong learning. Fontosnak tartom az új ismeretek iránti érdeklődést, állandóan fejlődő világunk gazdasági folyamatainak megértéséhez szükséges szakmai tudás megszerzését. A tanulás fogalma alatt pedig a tapasztalatszerzés minden egyes formáját értem: ide tartozik az emberi interakciók megértése, a problémamegoldó gondolkodás és a proaktív szemléletmód elsajátítása, a meglévő szakmai ismeretek folyamatos bővítése akár szakkönyvek, akár képzések, akár workshopok segítségével.
Bridge Budapest: Vezetőként mikor vált fontossá számodra vagy mikor értetted meg, hogy a te hatásod túlnyúlik az irodádon, a szűken vett céges kereteken? Mi volt az a pont, volt-e ilyen pont az életedben, amihez ezt kötni tudod?
Szécsi Gabriella: Az ügyvezetői pozíció számomra a szakmai és vezetői önmegvalósítás nagy lehetősége, hiszen szakmai ambícióim és a vállalattal kapcsolatos fejlesztési elképzeléseim egyszerre valósulhatnak meg. A Menedzserek Országos Szövetsége által 2014. évben kiosztott Év Fiatal Menedzsere díj átvételekor tudatosult bennem, hogy meghatározó szerepem van a vállalat irányításában és sikereiben, valamint példaként szolgálhatok menedzsertársaim és munkatársaim számára.
Később, a női vezető kampányhoz csatlakozásom kapcsán is örömmel töltött el, hogy hatással tudok lenni a többi fiatal női vezetőre.
Bridge Budapest: Mi szerettél volna lenni gyerekként?
Szécsi Gabriella: Gyerekként több szakma is vonzott, két dologban azonban mind egyforma volt. Emberekkel szerettem volna foglalkozni és a munkám által valami maradandót alkotni egy adott szakmában.
Bridge Budapest: Milyen jó tanács segített volna téged fiatalon az utadon? Vagy te magad mit üzennél a fiatalabb kori énednek, mire figyeljen?
Szécsi Gabriella: Úgy vélem, a nagybetűs életbe lépés egy fontos mérföldkő az ember életében. Meghatározó, hogy az első lépéseket miként tesszük meg. A nagybetűs életben éppúgy, mint az üzleti életben, mindig aktívnak kell lenni, nincs helye a passzív magatartásnak. Ha a tenni akarás és a fejlődési vágy mozgatórugóként van jelen mindennapjainkban, céljaink könnyebben teljesülhetnek.
Hiszek abban, hogy egy-egy sikerre vitt célkitűzést követően, mindig újabb próbatételt kell magunk elé helyezni, megőrizve az aktivitásunkat, ezáltal a megoldott helyzetekből rengeteget tanulhatunk önmagunkról is: megtanulhatjuk kezelni az esetleges hibáinkat és bátrabban merünk tetteinkért kockázatot vállalni, emellett fejleszthetjük kreativitásunkat és problémamegoldó képességünket.
Napjainkban, a tartós siker egyik kulcsának az élethosszig tartó tanulást tartom, ami alatt értem az új ismeretek iránti érdeklődést, az állandóan fejlődő világunk megértéséhez szükséges tudás megszerzését, az emberi kapcsolatok megértését, valamint a problémamegoldó gondolkodás elsajátítását. Fontos, hogy megtaláljuk azt a mozgatórugót, amely fejlődési vágyunkat és motivációnkat egész életen át fenntartja, merjünk hibázni és kockázatot vállalni, közben ismerjük meg önmagunkat és képességeinket.
Bridge Budapest: Mi jellemzi azt a munkahelyet, ahol szívesen látnád a következő generációkat dolgozni?
Szécsi Gabriella: Ideálisnak tartom azt a munkahelyet, ahol a tudatos szervezetépítési stratégia meghatározó eleme a kiszámítható munkavégzés, a támogató munkahelyi légkör és a hiteles háttér. Ezek azok az alapok, amelyek egy munkavállaló számára biztos pontot jelentenek. Véleményem szerint egy vállalatnak tisztában kell lennie erősségeivel, gyengeségeivel és az általa képviselt értékrenddel.
Bridge Budapest: Milyen világban szeretnél élni? Milyen világot kívánsz a következő generációknak?
Szécsi Gabriella: Fontos témának tartom a fenntartható fejlődés kérdéskörét. A fenntartható fejlődés vállalatunknál nemcsak a vezetőség elképzelése, hanem vállalati kultúránk egyik alapköve. Célunk, hogy felelős gondolkodásunkkal hozzájárulhassunk egy tisztább, élhetőbb és egészségesebb környezet megteremtéséhez.
Úgy vélem, a következő generációk számára munkahelyet biztosító vállalatoknak szervezeti programok szervezése által támogatnia kellene azt, hogy a munkatársak azonosulni tudjanak a céllal és növekedjen az együttműködési igényük, ezáltal formálódjon a közösségtudat és a környezettudatos gondolkodás. Mindemellett, a jövő vállalatainak törekedniük kell fejlesztéseik során a hatékony energia- és anyagfelhasználásra.
Véleményem szerint a fenntarthatóság tettekben mérhető: fontos, hogy mind magánemberként, mind pedig vállalati szinten, gazdasági szereplőként is hangsúlyt fektessünk a témára. Vállalatvezetőként kiemelten fontos szerepet tulajdonítok a személyes példamutatásnak, hiszen egy vezető tettei és cselekedetei által, több száz munkatársra direkt módon tud hatással lenni. Úgy vélem, az őszinte és figyelmes, magából a legjobb teljesítményt kihozó, mindemellett környezetére figyelő vezető, méltó példaként szolgálhat munkatársai számára.