„Olyan világban szeretnék élni, ahol az elismerést a tudás és befektetett munka vívja ki”

A Bridge Vezetői Közösség tagjainak számít, mit hagynak hátra maguk mögött. Értékalapon és hosszú távra tervezve cselekszenek, elkötelezettek a jövő generációiért.

Horányi Gergő, a Wise magyarországi igazgatója is közéjük tartozik.

Bridge Budapest: Miért és mikor csatlakoztatok/csatlakoztál a Bridge Budapesthez? Miért fontos neked ez az elköteleződés? Akár neked személy szerint, akár a cégednek?

Horányi Gergő: Nekem jó ideje személyesen is fontos a Bridge Budapest. Veráék munkáját már csaknem tíz éve követem, és korábban is részt vettem már Bridge-projektekben. A Wise oldaláról pedig szintén nagyon fontosak azok az értékek, amiket a Bridge képvisel. Értékközpontúan dolgozunk mi is, értékek mentén építjük a szervezetünket, cégünket is.  Hitvallásunk, céljaink és a vállalati kultúrával, társadalmi felelősségváltozással kapcsolatos elképzeléseink mentén több ponton is találkozni tudunk a Bridge Budapesttel. 

Bridge Budapest: Mik a legfontosabb vezetői értékek számodra a munkád során? Milyen értékeket követsz nap, mint nap? 

Horányi Gergő: Amit elsőre egy ilyen kérdésre azonnal rá szoktam vágni, az az, hogy mindig csapatban igyekszem gondolkodni. Olyan kisebb struktúrákat szeretnék a szervezetünkön belül létrehozni, amelyekben nem felülről mondja meg valaki, hogy kinek mi a feladata, hogy aztán azt mindenki vakon végrehajtsa, hanem amiben megkeressük azokat az embereket, akik a legjobbak az adott probléma megoldásában.

Azt hiszem, számomra ez a legfontosabb, és ez az elképzelésem sok más értéket, illetve működésmódot is magával hoz. Ahhoz például, hogy így tudjunk dolgozni, nagyfokú bizalom kell, hogy kiépüljön a szervezeten belül. Nem mondom, hogy nem kihívás ezt létrehozni. Izgalmas feladat, amihez transzparenciára és adott esetben a gyengeségek felvállalására is szükség van. 

Bridge Budapest: Vezetőként mikor vált fontossá számodra vagy mikor értetted meg, hogy a te hatásod túlnyúlik az irodádon, a szűken vett céges kereteken? Mi volt az a pont, volt-e ilyen pont az életedben, amihez ezt kötni tudod?

Horányi Gergő: Mindig is fontos volt, hogy a szó minden értelmében „jó helyen” legyek, ezért olyan munkahelyeket igyekeztem magamnak keresni, amelyek értékrendje mögé is maximálisan oda tudtam állni. Feljesztőként dolgoztam többek közt a CERN-ben, ahol például a kutatás, illetve a világ megértése volt ilyen hozzáadott érték. 

Ma is meggyőződésem, hogy csakis olyan cégekbe, projektekbe érdemes az időnket befektetni, ahol – ha esetleg még a mi munkánk közvetlenül csak azt a céget viszi is előre – van egyfajta társadalmi hatása a tevékenységünknek, mert maga a cég elkötelezett ebben az irányban. Én akkor tudok jól működni, ha az időm száz százalékát rá tudom szánni egy adott probléma megoldására, és nem forgácsolódom szét. Ez viszont csak akkor működik jól, ha közben tudom, hogy mindezt egy olyan cégnél teszem, aki közben a világ jobbításán is dolgozik. 

Bridge Budapest: Mi szerettél volna lenni gyerekként?

Horányi Gergő: Szoftverfejlesztő és kutató akartam lenni, és az is lettem egy időre. Élveztem, de később rájöttem, hogy igazából nem ezt szeretem csinálni. 

Bridge Budapest: Milyen jó tanács segített volna téged fiatalon az utadon? Vagy te magad mit üzennél a fiatalabb kori énednek, mire figyeljen?

Horányi Gergő: Sok szempontból nagyon szerencsés voltam pályám elején. Kaptam rengeteg hasznos inputot, a tanácsokat mind nagyon komolyan is vettem, és éreztem is a pozitív hatást. 

Ha most kellene tanácsot adni magamnak, vagy fiatalabb kollégáknak, azt javasolnám, hogy időről-időre vizsgálják felül, hogy saját gondolataik, elképzeléseik hogy viszonyulnak a világhoz. Lehet bármilyen jó az ötlet, vagy jó a szándék, a legfontosabb, hogy a valóság próbáját ki tudja-e állni.  Ezt azt hiszem, én is hamarabb megérthettem volna.

Bridge Budapest: Mi jellemzi azt a munkahelyet, ahol szívesen látnád a következő generációkat dolgozni?

Horányi Gergő: Szerintem azok az izgalmas munkahelyek, ahol az emberek kapnak egy nagy problémát, és azt meg kell oldaniuk. Nem egy konkrét, végrehajtandó feladatot kapnak, hanem egy megoldandó problémát, és ez nagyon nagy különbség. 

Ma a világ egyértelműen afelé halad, a különböző feladatok, hogy úgy mondjam gépies végrehajtását egyre több eszköz könnyíti meg, elég például a ChatGPT-re gondolni. Viszont a problémák megoldása ennél sokkal nehezebb és jóval izgalmasabb dolog. Mostanra már nem a végrehajtás az érdekes, hiszen azt egyre jobban le tudjuk rövidíteni, hanem maga a problémamegoldás, amikor egy teljes megoldást neked kell kitalálni. A jó munkahely szerintem olyan, hogy minél több ilyet „dob” egy munkavállaló elé. 

Bridge Budapest: Milyen világban szeretnél élni? Milyen világot kívánsz a következő generációknak?

Horányi Gergő: Lehet, hogy naiv vagyok, hogy ilyesmi egyáltalán felmerül, de azt hiszem,  az lenne az igazán klassz, ha az emberek sikeressége a teljesítményüktől függne, nem pedig mástól. 

Fontos lenne, hogy minden körülmények között a tudásunkat értékeljék és azt, mennyi energiát fektetünk a problémák megoldásába. Ez most nagyon nem így működik a világban: nemcsak Magyarországon van így, máshol sem feltétlenül ezt tapasztalom, és ezt nem jó látni. Ez azért is szörnyű, mert nagyon rossz inputot ad a felnövekvő generációnak arról, hogy mitől menő valaki. Úgyhogy én úgy érzem, cégvezetőként az én feladatom is ezen dolgozni, ellenpontot tenni. 

Fontos, amit a cégen belül el tudok érni, és az is lényeges, hogy mennyire tudom a szakmámat képviselni itt Magyarországon, és hogyan tudok lehetőségeket teremteni arra, hogy a kollégák valóban meg tudják mutatni amit tudnak. A Wise-en keresztül pedig példák is tudunk lenni: meg tudjuk mutatni, hogy azért tudunk sikeresek lenni, mert valami jót építünk, és értékes teljesítményt viszünk véghez.